Kissé elszállt árral érkezett meg Európába a Logitech kézikonzolja
Ha tippelnünk kell, a Logitech G Cloudból nem fogynak majd milliók az öreg kontinensen.
Ha tippelnünk kell, a Logitech G Cloudból nem fogynak majd milliók az öreg kontinensen.
A Google nagytakarítást rendez az inaktív fiókok között, de nem abból az okból, mint gondolnád.
Az RTX 40-es szériát a megjelenés óta egyfajta csodálat övezi, a csúcsmodellre jellemző brutális erőfölény mind a mai napig letaglózó. Az árazás még mindig horrorisztikus, ezért nagy szükség van a generációs "népkártyákra". Vajon az RTX 4070 lenne az első "tuti vétel"?
A kezdeményezés ötletgazdái szerint ezzel egyszerre lehetne küzdeni a környezetszennyezés és az egészségi problémák ellen.
Aki eddig izgatottan várta, az most még jobban rápöröghet az almás AR/VR headsetre.
A keresőcég óvatos, egyelőre kivárásra játszanak az öreg kontinensen.
A britek még keménykednek, az Európai Bizottság viszont odapörkölt kicsit nekik a döntésével.
A Delta Technologies Nyrt. leányvállalata az elsők között vált az Apple hivatalos partnerévé, így már Apple termékek munkahelyi környezetben való használatának bevezetését is intézi.
A helyzet pikantériája, hogy már másodjára javítják, a csomagot azonban még körülbelül fél évig nem élesíteni a Microsoft.
Adatszivárgás történt a Discordnál, az ügyfélszolgálattal folytatott beszélgetések is kikerülhettek.
Musk elég indulatosan közölte, hogy igen, engedett a zsarolásnak.
Bár a cím azt sugallja, hogy nem ájultunk el ettől a gamerlaptoptól, azért örülnénk, ha ilyen masinánk lehetne - de persze nem ennyiért.
Egyre több routerben lehet a vendégek számára egy külön Wi-Fi hálózatot létrehozni, amelyre csatlakozva az internet elérhető, más otthoni eszközeink viszont nem. Mutatjuk, hogyan lehet ezt a funkciót aktiválni.
Az ilyenfajta tartalmakra is nagy igény van a platformon.
A kisautóval körülbelül 700 forintért lehet megtenni 100 kilométert.
Többéves börtönbüntetés vár a férfire, aki egy kitalált vonatbaleset hírével próbált nyerészkedni.
Az OpenAI szinte minimálbérért dolgoztatja a munkásait, ráadásul ez már előrelépés a korábbi gyakorlathoz képest.
A közlekedésrendészek vezetője szerint sokan félreértették a változtatást.
Először az Apple Maps profitál belőle, de valószínűleg minden alkalmazás használhatja majd az új funkciót.
Ausztráliában fejlesztettek ki egy módszert, ami vérminta alapján azonosítja, mennyit aludt a vizsgált személy.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.