Nagyon érdekes lesz az iOS 8 térképe
Az új Maps állítólag sokat fejlődhet az iOS következő kiadásában.
Az új Maps állítólag sokat fejlődhet az iOS következő kiadásában.
Friss értesülések szerint 2014 végén jöhettek volna a gyártó első droidjai.
A stílusos megjelenés és erős hardver ellenére nagy bukta lehet a Sirius.
A hathüvelykes, 1080p felbontású kijelzővel szerelt, phablet a kiszivárgott információk szerint gusztusos polikarbonát borítást és egy 5, illetve egy 16 megapixeles kamerát kapott.
A finn gyártó megbízott vezérigazgatója bízik abban, hogy képesek lesznek a megújulásra.
Nagyon szépek az Apple által kiadott mintaképek.
Elméletileg ez lesz az első 1080p-s kijelzőjű Windows Phone.
A vállalat 2016 januárjában akár vissza is térhet az okostelefonos piacra.
A Microsoft felvásárolja a Nokia mobil üzletágát. Az akvizíció hírére egyetlen nap alatt 47 százalékkal nőtt a finn gyártó részvényeinek értéke.
Redmond azt reméli, hogy a Nokia felvásárlásával a mostaninál jóval nagyobb szeletet hasíthat ki magának az okostelefon-piacból.
2014 elején a redmondiakhoz kerül a finn vállalat teljes mobilgyártása.
Lekapcsoltatott arcfelismerő algoritmusának legalizálásán ügyködik a vállalat.
Vakus kamera és HSDPA modem került a telefonba.
Az illetékes bíró szerint üdvös lenne, ha egy pártatlan megfigyelő folyamatosan figyelemmel kísérné a cég tevékenységét.
Az EMI és Warner/ATV kiadókkal is sikerült kiegyezni.
A Samsung új Facebook-alkalmazásának köszönhetően a felhasználók is tervezhetnek egyedi hátlapokat Galaxy okostelefonjaikhoz.
Napvilágra kerültek a Windows RT-s eszköz legfontosabb specifikációi.
A gyakorlatban viszont még foltozhatják a kiadása előtt.
Kiakadt a Kickstarter a genetikailag módosított magok osztogatásán.
A Nokia szerint már nem kell sokat várni a hivatalos kliensre.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.