Commodore 64 - a héten kezdődik a modernizált C64x árusítása
Bizonyára sokan emlékeznek még a legendás "Komondorra", mely oly sok boldog órát okozott tulajdonosainak. A régi külső immáron modern belsőt takar.
Bizonyára sokan emlékeznek még a legendás "Komondorra", mely oly sok boldog órát okozott tulajdonosainak. A régi külső immáron modern belsőt takar.
A tegnapi sajtóeseményen legalább egy dátumot elárultak a tajvaniak.
Áprilisi számunkban utánajárunk, hogy miként lehet lekapcsolni az internetet. Összegyűjtöttük, hogy mit érdemes tudni az iPad 2-ről. Emellett egy teljes verziós Ashampoo Registry Cleaner szoftverrel és egy Rapidshare kuponnal is kedveskedünk olvasóinknak.
Magas áruk miatt azonban továbbra is felsőkategóriás terméknek számítanak a mozgó alkatrész nélküli adattárolók.
Árulkodó nyomokat rejtettek az IE9-be - már készül az Internet Explorer 10, amely előretelepítve érkezik majd a Windows 8-ban.
Az eszközök és alapanyagok elérhetősége csökkenni fog, áruk pedig drágulni.
Elég drágán árulják az első QWERTY-billentyűzettel is felszerelt Symbian^3-as mobilt.
A költségek számontartását nem feltétlenül akkor kell elkezdeni, amikor spórolni akarunk. Érdemes összeírni kiadásainkat, hogy tudjuk, min lehet takarékoskodni, és mennyit tudnánk félretenni, amikor szükségünk lenne rá.
Amíg a GeForce GTX 560-ra várunk, a Sparkle karácsonyi kiadást mutatott be a GTX 460 SE-ből.
Amit soha nem akarunk látni, azt most megcsodálhatjuk
A 132 oldalas PC World különszámból kiderül, hogyan kezeljük és állítsuk be az Apple táblagépét, illetve bemutatjuk a legjobb ipades programokat is. A kiadvány már kapható az újságárusoknál.
A Rola nem egy csúcsmobil, ám ügyesen válogatták össze a funkcióit.
Nem meglepő módon az AppStore-ban csak iPhone-os írásokat lehet árulni.
Elfogadható árazás, és széles választék jellemzi a boltot.
Az almás cég szeretné továbbá megakadályozni a felhalmozott készlet kiárusítását is.
Az új HTML5 szabvány már a kezdetek-kezdetén rengeteg hívőt szerzett, köztük olyan nagyvállalatokat, mint az Apple, Google vagy a Microsoft. Ugyanakkor a W3C szerint a szabvány még nem áll készen, hogy élesben is be lehessen vetni.
Nem viccelt a fejlesztő cég, amikor a képek vízjelezésére és feliratozására alkalmas Watermark Studio program elnevezésében az Easy (magyarul könnyű, egyszerű) szócskát használja, pedig rengeteg hasonló tudású program látott már napvilágot.
Mit nyújtanak ezek az oldalak és mennyiben helytállóak a termékekről nyújtott információik?
Az ESP 9250 multifunkciós nyomtató nagyon alacsony árú tintapatronokkal csábítja a vásárlókat.
Az OWC megpróbálja enyhíteni az SSD-k legfájdalmasabb gondját: az árukat - 100 dollár az új, 40 gigabájtos Mercury Extreme Pro.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.