Vagyonokat fizetnek a tech cégek a középiskolás gyakornokoknak
Egy nyár alatt többet keresnek, mint egy amerikai egész évben.
Egy nyár alatt többet keresnek, mint egy amerikai egész évben.
Az új technológiának köszönhetően semmi szükség védőfóliára.
A látványos londoni kiállítás bemutatja a technológia és a művészet összefonódását.
A 7600 extravékony furnérlemezből álló kiállítási központot egy német egyetem munkatársai tervezték.
A DARPA gőzerővel dolgozik egy magától felépülő akadályon a katonák védelme érdekében.
A technológiával foglalkozó bloggereket kémkedéssel is vádolja a kormány.
A LinkedIn adatai szerint évek óta a techcégek számítanak a legvonzóbb munkahelyeknek.
Eugene Goostman megszületése sajnos nem forradalmasítja a számítástechnikát.
Különválik az asztali PC-kel, és az egyéb technológiákkal foglalkozó üzletág.
A HP számítógépekhez tervezett újításai az okostelefonokat is forradalmasíthatják.
Még az idén megjelenhet a Nokia McLaren.
Pár éven belül jöhetnek az új next-gen konzolok, közölte az AMD egy technológiai konferencián.
A hét számos izgalmas hírt tartogatott a technológia iránt érdeklődő újságolvasók számára. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat.
Az In-Vehicle Solutions nevű termékekkel lép be az autópiacra az Intel.
A hét számos izgalmas hírt tartogatott a technológia iránt érdeklődő újságolvasók számára. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat.
Az új szoftveres technika hosszabb élettartammal és csökkenő fogyasztással kecsegtet.
A válaszhoz a Google, a Facebook és az Adobe közül érdemes találgatni.
Nagyon erős és alapjáraton 0 dB-re is képes az ASUS Strix szériája. R9 280 és 6 GB-os GTX 780-as is érkezik ezzel a technológiával.
Legalábbis az első okosfegyver, az Armatix iP1 tervezője szerint. Ernst Mauch a The Washington Post véleményrovatában érvelt a technológia mellett.
A hét számos izgalmas hírt tartogatott a technológia iránt érdeklődő újságolvasók számára. Összegyűjtöttük a legfontosabbakat.
Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!
Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.