Hirdetés

750 milliót fektet a Google a Lenovóba



|

A Motorola eladásának egyik kitétele, hogy ennyiért kap Lenovo-részvényt a Google.

Hirdetés

A Google már most teljesítette az egyik kötelezettségét a Lenovóval szemben, ami a Motorola Mobility eladását illeti. A Reuters a hongkongi tőzsdére hivatkozva úgy tudja, hogy a webóriás a Lenovo részvényeinek az 5,94 százalékát vásárolta meg, tehát 750 millió dollárt fektetett a vállalatba

Hirdetés

Úgy tudni, a 618,3 millió darab részvény 1,213 dolláros átlagáron, január 30-án került a Google tulajdonába. A befektetés a 2,91 milliárd dolláros alku része, amelynek keretében a mostani részvényátadáson túl 660 millió dollár készpénzt és 1,5 milliárd dollárnyi, három éves saját váltót ad a Lenovo a Google-nek. 

A Motorola felvásárlásával a Lenovo több mint 2000 szabadalomra is szert tesz, bár a szabadalmak döntő többsége és a cég leginnovatívabb részlege így is a Google kezében maradt. Furcsa módon a Google először még örülhetett annak, hogy a szakértők szerint a Lenovo túl sokat adott a Motoroláért, később a helyzet viszont megfordult. Az eladás hírére a Lenovo részvényeinek az árfolyama 8,2 százalékkal esett, míg a kínai újév utáni első napon újabb 14 százalékkal csökkent. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.