Hirdetés

Még az egér mozgását is figyelné a Facebook



|

A közösségi oldal a kattintási szándékunkat is követni akarja.

Hirdetés

Amikor arra gondolunk, hogy a Facebookon valami újdonság jelenik meg, valószínűleg egyáltalán nem az jut az eszünkbe, hogy egy, a mi követésünkre tervezett szoftverről van szó. A The Wall Street Journal jelentése szerint ugyanakkor pontosan erre kell számítanunk: a közösségi oldal követni akarja a szokásainkat. 

Hirdetés

Ennek keretében egy olyan szoftvert tesztelnek, ami mindent rögzít attól a pillanattól kezdve, hogy egy hírfolyam látható: meddig, a képernyő melyik részén időzünk el, és hová visszük az egeret. Persze nem a Facebook az első, amelyik mindent tudni akar: példának okáért a Shutterstock is követ mindent rólunk, még azt is, amire rá sem kattintunk. 

Felhívták rá a figyelmet, hogy a tesztelés még nem jelenti automatikusan azt, hogy élesben is bevetik a követőszoftvert. A közösségi oldal sok hasonló megoldást próbálgat, véglegesen azonban nem mindennel foglalkoznak. Az, hogy bevezetik-e az egérkurzort követő szoftverüket, várhatóan néhány hónapon belül kiderül. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.