Hirdetés

Már tesztelik az indiaiak 35 dolláros tábláját



|

Az állami projekt keretében elsősorban a diákokat próbálják bevonni a digitális világba.

Hirdetés

A Reuters beszámolója szerint az indiai állam elindította a korábban már beharangozott, „tabletet minden diáknak" akcióját. A saját maguk által finanszírozott fejlesztésű, Aakash névre hallgató eszközt 35 dollárért vásárolhatják meg hamarosan a tanulók, míg a későbbiekben 60 dollárért mindenki számára elérhetővé kívánják tenni a megoldást.

 

 


Jelenleg az állam a táblagép széleskörű tesztelésének állt neki, első körben 100 ezer kiválasztott diák próbálhatja ki az készüléket. A megnyitó eseményen kiosztott 500 egység meglehetősen vegyes fogadtatásban részesült, hiszen hiába került rá két USB kapu, és alkalmas Wi-Fi segítségével videocsevegésre is, rendkívül lassú.


Ennek oka, hogy a Conexant gyártmányú processzora csupán 366 megahertzen ketyeg, és a 256 MB RAM sem mondható ideálisnak - előbbi még az Android 2.2 operációs rendszer vonatkozó hardveres követelményét is alig éri el. Az Aakash 7 col átlójú, rezisztív érintőkijelzője 800×480 pixel felbontású, míg a microSD-vel bővíthető, beépített háttértárának kapacitása 2 GB.


Kapil Sibal, az ország telekommunikációs és oktatási minisztere szerint a táblagép digitális szakadékot fog betemetni a gazdagok és szegények közt, hiszen Indiában jelenleg csak a tehetősek profitálhatnak az internet különféle előnyeiből.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.