Hirdetés

A Microsoft kilóra vásárolhatja meg a Nokiát



|

Már nem tudunk legyinteni a hihetetlennek tűnő pletykára.

Hirdetés

Tegnap délután a Google sikeresen sokkolta az egész telekommunikációs ipart, miután bejelentette a Motorola mobilos üzletágának felvásárlását. A keresőcég bevallottan a gyártó bejegyzett szellemi tulajdonai miatt vágott bele a 12 milliárd dolláros üzlet tető alá hozásába, az akvizíció befejezése után minimum 17 ezer szabadalommal lesz gazdagabb közvetve az egész androidos közösség (7000 újabb még elbírálás alatt áll).

 

 


Nem sokkal a bejelentés után a bizonyítottan kiváló nokiás forrásokkal rendelkező Eldar Murtazin a Twitteren megosztotta, hogy pár héten belül a Microsoft felvásárolhatja a Nokiát. Az úriember értesülései szerint az Elop által vezetett cég pillanatnyilag 27 milliárd „redmondi dollárba" kerülne, a Microsoft természetesen próbálja lealkudni az árat, ám főként a sietség miatt még bármi megtörténhet.


Kapcsolódó pletyka, hogy a Nokia állítólag az idei utolsó negyedévre kétmillió Windows Phone 7-es eszköz legyártására kötött szerződést a kínai Compallal, az elkészült egységek kiszállítása szeptemberben veheti kezdetét.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.