Hirdetés

A Toshiba kijelzőket fog gyártani az Apple-nek



|

1,2 milliárd dollárból épül fel a japánok új gyára.

Hirdetés

Japán egyik vezető üzleti hírekre szakosodott portálja, a Nikkei Business nemrég érdekes információkat hozott napvilágra: értesüléseik szerint a Toshiba megállapodást kötött az Apple-lel egy új üzem alapításáról, amelyben főként az almás cég számára fognak kijelzőket gyártani.

 

Apple iPhone 4
Apple iPhone 4

 


Az ishikawai gyár építése jövő év elején kezdődhet el, a termelés pedig az év közepe táján indulhat meg. Az 1,19 milliárd dolláros beruházással a Toshiba körülbelül megduplázza a jelenlegi kijelzőgyártási kapacitását, így 2011 második felétől kezdve havonta akár 17 millió panelt is előállíthat majd a cég.


Erre nyilván szükség is van, hiszen az Apple beszállítójaként vélhetően az iPod Touch-hoz, az iPhone-hoz, és az iPadhez is kell majd kijelzőket gyártaniuk. Ezen eszközök modellről modellre egyre népszerűbbek lesznek, ráadásul iparági pletykák szerint az iPhone-ból a közeljövőben lesz CDMA-s verzió is, így a szokásosnál is nagyobb mértékben nőhet az igény a megjelenítőkre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.