Hirdetés

Ég veled, Symbian!



|

A Nokia még a nyáron befejezi a régi rendszerrel szerelt telefonok gyártását.

Hirdetés

A tavalyi év utolsó negyedévének pénzügyeit összefoglaló jelentésében a Nokia csendben hivatalossá tette, hogy a 2012 februárjában kiadott 808 PureView volt az utolsó Symbian operációs rendszert futtató okostelefonja, a jövőben kizárólag Windows Phone-t használ majd ebben a készülékkategóriában.


A kivénhedt OS lassan megkapja az utolsó kenetet is, ugyanis a Financial Times beszámolója alapján idén nyáron befejeződik a symbianos mobilok gyártása, így ősz tájékára nagyrészt eltűnhetnek a boltok polcairól a régi készülékek. A Nokia az idei első negyedévben világszerte még 500 ezer symbianos készüléket értékesített, a Windows Phone-os eladásai a tavalyi utolsó negyedévben haladták meg a symbianosokét.


Természetesen a régi rendszerrel szerelt eszközök iránti kereslet technikailag talán inkorrekten, de végső soron helytálló módon exponenciálisan csökken, így nem meglepő, hogy a Nokia beszünteti a dinoszauruszainak gyártását. Nem tudni, hogy a legutolsó symbianos készülékeire meddig kíván frissítéseket kiadni a vállalat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.