Hirdetés

Symbian^3-as mobilokkal vág vissza a Nokia



|

Az új készülékek hardveresen az androidos telefonokat szorongatják, külcsínre pedig az Apple termékeire reflektálnak.

Hirdetés

A finnek ezúttal nem húzták senkinek sem az idejét: alig kezdődött el londoni Nokia World rendezvény, rögtön előrukkoltak három igen elegáns, és nagy tudású okostelefonnal. A mobilok elvileg az utolsó negyedévben válnak elérhetővé, így a nemrég vezérigazgatót váltott cég egész kellemesen zárhatja a 2010-et.

 

Nokia E7 (a képekre kattintva megnyílnak a kapcsolódó galériák)


Az E7, a C7, és a C6-01 specifikáció szinte azonosak, lényegében a formatervükben, és az AMOLED érintőkijelzőjük átlójában vannak a fő különbségek. Mindegyik készülék alapvetően négysávos GSM/GPRS/EDGE-hálózaton működik, de természetesen a mobilnetezés sem jelent problémát velük: letölteni legfeljebb 10,2, míg feltölteni akár 2 megabites sebességgel is képesek.


Az összes modellbe 3.0-ás Bluetooth teljesít szolgálatot, a Wi-Fi-vezérlőjük támogatja az n-szabványt, továbbá az operációs rendszerük USB On-The-Go funkcióját is ki lehet használni. Mindegyik telefonba autofókuszos, 8 megapixeles kamera került, amelyet dupla LED-es vakuval is kiegészítettek, videót pedig HD720p-s felbontásban is képesek rögzíteni. Mint már említettük, a kijelzőjük átlója változó, azonban mindhárom esetében 640×360 pixeles a panel. Egyéb extráik közt megemlítendő még az A-GPS, az FM-rádió, a szabványos hangkimenet, és a gyorsulásmérő.

Nokia E7

 


Rátérve a különbségekre: a Nokia E7 a csúcsmodell, amely leginkább a cég Communicator-szériás régebbi mobiljaira hasonlít. Ez az egyetlen a mostani felhozatalból, amely fizikai QWERTY-billentyűzettel is rendelkezik, a kijelzője 4 col átlójú, viszont a beépített 16 GB belső memória nem bővíthető tovább.


A HDMI-kimenettel is felszerelt telefonba 1200 milliamperes akku került, tiszteletreméltó 176 grammot nyom, méretei: 123,7 x 62,4 x 13,6 mm. Az alumínium borítású készülék specifikációiból sejthető, hogy nem ez lesz a legolcsóbb modelljük: az ára adók nélkül 495 euró körül várható, amely átszámítva 140 ezer forintot jelent.

 

Nokia C7


A 3,5 colos kijelzővel megáldott C7 árcédulájára ennél már jóval barátságosabb összeg, konkrétan 335 euró (95 ezer forint) kerülhet, ám nem rendelkezik fizikai billentyűzettel, és a TV-kimenet is hagyományos. Az E7-hez hasonlóan 1200 mAh-es akkumulátor került a 130 gramm tömegű, és 117,3 × 56,8 × 10,5 mm méretű okostelefonba, amely 8 GB belső háttértára akár 32 GB-os microSD-vel is bővíthető.

 

Nokia C6-01


Végül, de nem utolsó sorban itt van még a 3,2 colos megjelenítővel szerelt C6-01. A készülékbe „csak" 340 MB háttértár került, de szerencsére a 32 gigás bővítési lehetőség megmaradt. Az 1020 milliamperes teleppel szerelt, 131 grammos mobil 103,8 x 52,5 x 13,9 mm helyet foglal majd a tulajdonosa zsebében. Az adók nélküli 260 eurós (74 ezer forintos) ára korrektnek tűnik, ráadásul még a TV-kimenetet sem spórolták le róla.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.