Hirdetés

Újból a Nokia fogja fejleszteni a Symbiant



|

Az alapítványnál rövidesen csak kutatási és fejlesztési, továbbá jogi tevékenységek fognak zajlani.

Hirdetés

A 2008 júniusának végén alakult Symbian Alapítvány lényegében a kezdetek óta meglehetősen nagy csávában van, a helyzetük ráadásul az utóbbi néhány hétben konkrétan kaotikussá vált. Elsőként a Nokia élére Stephen Elop került: nem tudni, hogy az úriembernek mi a pontos elképzelése a Symbian fejlesztésének jövőjével kapcsolatban, de a korábbi vezérigazgatónál jóval rövidebb pórázon tartja a kollégákat.

 

 


Második körben kiderült, hogy a Sony Ericsson, és a Samsung sem kívánja a továbbiakban használni a platformot, így az alapítvány aktív tagjai közül már csak a finnek gyártanak ezzel a rendszerrel szerelt mobilokat. Később távozott a non-profit szervezet igazgatója is, helyére a korábbi pénzügyi vezető került. A legutóbbi hírünk a témában az volt, hogy a Symbian Foundation összesen 22 millió euró értékű támogatást kapott kutatási és fejlesztési tevékenységekre - vélhetően ez mentette meg őket.


A Nokia, és a Symbian Alapítvány vezetése most bejelentették, hogy rövid időn belül nagyban módosulnak a szerepkörök: a finnek 2011 márciusának végétől kezdve újból átveszik az operációs rendszer fejlesztését, az alapítvány feladata pedig a már említett R&D-n kívül a jogi feladatok elvégzése lesz. Mindez magával vonja a leépítésüket is, a jelenlegi 100 fős stábnak talán a fele sem marad meg.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.