Hirdetés

Kevés WP7-es Nokia készülhet idén



|

A cég első készülékei 2011-ben csak hat országban lesznek elérhetőek.

Hirdetés

Stephen Elop februári Windows Phone 7-es bejelentése nem csak a mobilok iránt érdeklődőket lepte meg, de komoly pénzügyi következményei is voltak. A jól megszokott Symbian háttérbe szorulása meglehetősen komoly pánikot keltett a részvényesek körében, ráadásul a platform támogatásának elhagyása miatt szolgáltató részről is csökkent az érdeklődés a finnek jelenlegi okostelefonjai iránt.

 

 


Elop szerint az elkerülhetetlen váltás csak rövid távon fog gondot okozni, hiszen már az év végén piacra kerülnek az első Windows Phone 7 operációs rendszert futtató Nokiák, jövőre pedig teljesen befejeződik az átállás, így nem lesz foghíjas a készülékkínálatuk.


Mindez alapvetően jól hangzik, ám üzleti szempontból fontos kérdés, hogy ezen eszközök egész pontosan mikor érkeznek, hol lesznek kaphatóak, milyen mennyiségben kerülnek piacra, és egyáltalán mennyi bevételre lehet számítani az eladásukból. Victor Saeijs, a Nokia Europe alelnöke szerint az idén érkező Windows Phone 7-es okostelefonok csak Hollandiában, Franciaországban, Németországban, Angliában, Spanyolországban, és Olaszországban lesznek elérhetőek, ráadásul Eldar Murtazin belsős információi szerint csupán 125 ezer darab kerülhet belőlük idén a kereskedőkhöz.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.