Hirdetés

A ChatGPT-hez hasonló chatbottal turbózhatja fel a Messengert és a WhatsAppot a Meta



|

Zuckerbergék egy korábbi Apple-alkalmazott vezetésével ugranak fejest a generatív szolgáltatásokba.

Hirdetés

Hónapok óta dúl a chatbotláz a tech világában, amit a rendkívül sikeres ChatGPT őszi megjelenése indított el, most pedig már a Binget felturbózó Microsoft és a Barddal próbálkozó Google is nyakig benne van a sok megválaszolandó kérdést felvető témában. A Facebookot, az Instagramot és a WhatsAppot is birtokló Meta viszont eddig feltűnően hallgatott, ami azért is lehetett furcsa, mert a vállalat mesterséges intelligenciáért felelős főtudósa januárban úgy nyilatkozott, hogy ők is rendelkeznek a ChatGPT-hez hasonló technológiával. A cég a napokban végül megtörte a csendet, és fejest ugrott az iparág legújabb trendjébe.

A Meta azzal indított, hogy a múlt héten nyílt forráskódú formában elérhetővé tette a saját, LLaMA (Large Language Model Meta AI) néven futó nyelvi modelljét, tegnap este pedig maga Mark Zuckerberg vázolta fel a vállalat hosszabb távú terveit.

Hirdetés

Az alapító-vezérigazgatónak a Facebookon és az Instagramon is megosztott posztjai alapján a cég egy teljesen új, "legmagasabb szintű" csapatot állított rá a feladatra, hogy a generatív MI-t hasznosító termékekkel rukkoljanak elő.

"Rövid távon a kreatív és a kifejezést segítő eszközök építésére koncentrálunk. Hosszabb távon pedig olyan, mesterséges intelligencia alapú személyiségek kifejlesztésére fogunk összpontosítani, amelyek sokféle módon segíthetnek az embereknek. Megvizsgáljuk a szöveggel (például a WhatsApp és a Messenger csevegéssel), a képekkel (például a kreatív Instagram-szűrőkkel és hirdetési formátumokkal), valamint a videóval és a multimodális élményekkel kapcsolatos tapasztalatokat.

- írta Zuckerberg, aki azonban azt is leszögezte, hogy még sok alapozó munkára lesz szükség az "igazán futurisztikus" élmények megteremtéséhez. Ebből arra következtethetünk, hogy a Meta jóval óvatosabb, mint a Microsoft és a Google, amelyek már hetek óta tesztelik a saját szolgáltatásaikat. Az Axios értesülései szerint Zuckerberg új csodacsapatát Ahmad Al-Dahle vezeti, aki korábban közel 17 évet húzott le az Apple-nél, egyebek mellett az autonóm rendszerekkel és a gépi tanulással kapcsolatos technológiákon dolgozva.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.