Hirdetés

A Forma 1-ben a kanyarban sincs az AI



|

1,2 másodperc kell mindössze ahhoz, hogy egy Forma 1-es autóból minden adat feldolgozva, információként eljusson a világ bármely pontján élő nézőhöz, és arról szó sem lehet, hogy a pilóták munkáját elveszi az AI.

Hirdetés

Augusztus első hétvégéjén rendezik a 2025-ös Formula 1 Lenovo Magyar Nagydíjat Magyarországon a Hungaroringen, ami a Lenovo Title Race-e is egyben. Ennek értelmében a fő kiemelt szponzor, a magyarországi gyárral is rendelkező techóriás nevét és logóját láthatják a nézők (és versenyzők) a verseny ideje alatt élőben és a közvetítés során is. Lehetőségünk nyílt benézni a színfalak mögé, hogy milyen IT-háttér is szükséges egy ilyen Forma 1-es futamhoz.

Hirdetés

Hétfőn még repül, csütörtökön már működik

A Forma-1 a legtechnikaibb sportág, ám amikor erre a részre terelődik a szó, mindenki az autókra, és az azokban felhasznált technológiákra gondol. Pedig a temérdek szenzor által begyűjtött adatot valós időben kell feldolgozni és információt generálva megjeleníteni, és akkor a közvetítésről még nem is beszéltünk. Mindezt ráadásul úgy, hogy az egyik hétvégén még Szingapúrban, a másikon már Magyarországon kell biztosítani a teljes informatikai hátteret.

Ennek órarendjét Chris Roberts, a Formula 1 informatikai igazgatója mesélte el. A teljes informatikai felkészülés 1-1 futamra nagyjából 10 napot vesz igénybe, de a konkrét kitelepülés ennél sokkal feszesebb időbeosztással történik. Hétfőn repülőre teszik a teljes informatikai hátteret szerverestül, kliensestül, ami kedden megérkezik a célállomásra. Szerdán összeszerelik a következő pályán a rendszert, csütörtökön pedig már a tesztnap kezdődik, hogy péntekre minden tökéletesen működőképes legyen. Hogy aztán a következő héten ismét bontsanak mindent és vándoroljon a komplett Technológiai Központ a következő versenyre. A Lenovo ehhez biztosítja a komplett infrastruktúrát, és ami igazán nagy szó az egészben, hogy

az összes, Forma 1-en használt Lenovo szervert és klienseszközt itt, Magyarországon készítik!

A Lenovo mobil márkája, a Motorola is kiveszi a részét a technológiai háttérből, vagyis az ő logójába, hirdetésébe is bele lehet futni a Hungaroringen idén nyáron.

Adattenger azonnal

Egyetlen Forma-1-es futam során az informatikai háttérnek több mint 600 TeraByte adattal kell megküzdenie, ami hihetetlenül sok információ, ráadásul ezt nem csupán eltárolni kell, majd idővel szépen, komótosan feldolgozni. A Lenovo és a Forma 1 informatikai csapatának mérései szerint a versenyautók szenzoraiból, kameráiból kinyert adat feldolgozásához, vizualizációjához és a nézőhöz való eljuttatásához mindösszesen

1,2 másodpercre van szükség!

Ez hihetetlen tempó, ráadásul egy kérdés során kiderült, hogy egyelőre a manapság oly divatos AI-t még nem is igazán engedték a Forma 1-es rendszer közelébe. Már folyik az Ai-ügynökök alkalmazásának tesztje, de az elmondottak alapján elsőként nem a konkrét versenyszituációk során, hanem inkább a háttérmunkáknál szánnak nekik komolyabb szerepet (szervezés, pénzügy stb.). Roberts igyekezett azt is gyorsan hozzátenni, hogy

még csak meg sem fordult a fejükben, hogy egy napon az AI leváltja a Forma 1-es pilótákat.

Azonban az AI mellett is szükség van a folyamatos fejlesztésre, amiről kérdésünkre elárulta Roberts, hogy nagyjából 3 évente teljesen lecserélik a Forma 1 Technikai központjának informatikai rendszerét, illetve ha szükséges, menet közben bővítik - ezt teljes egészében a Lenovo felügyeli.

És ha azt hitted, hogy a Forma 1-ben űrtechnológia van, ami földi ember számára elérhetetlen és TOP Secret, hát ki kell, hogy ábrándítsunk. A szerverektől a klienseszközökig minden elérhető bárki számára, mint például a legújabb ThinkPad X9 laptop is.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.