Hirdetés

A Google a koronavírus után sem tér vissza a régi kerékvágásba



|

Egyes Google-dolgozóknak a világjárvány után is elég lesz egy héten háromszor bemenni az irodába.

Hirdetés

A Google és az Alphabet ügyvezetője, Sundar Pinchai úgy döntött, hogy a jövőben lehetővé teszi a Google dolgozói számára, hogy alapesetben is részben otthonról dolgozzanak. Az ötlet szerint akkor sem kell majd egy héten 5 napot az irodában tölteni, ha már vége lesz a világjárványnak. 

Ezzel az egyensúlyt szeretnék megtalálni a produktivitás, az együttműködés és a biztonság terén, sokan pedig máris azt harsogják, hogy ez a jövő munkamodellje. 

Persze ezt mondták az 5 vagy 6 órás munkanapokról, a heti 4 munkanapról is, valamint a teljes távmunkáról is, de a világ nehezen akar ebbe az irányba mozdulni.

Hirdetés

A Google mindenesetre a hibrid munkahét ötletét kezdi el tesztelni, amelynek keretében a dolgozók heti 3 napot az irodában, 2 napot otthonról dolgoznak majd, ha vége a világjárványnak. 

A rugalmas munkamodelltől a Google nagyobb produktivitást, együttműködést és a dolgozók jobblétét várja. Ilyen hibrid modellt még egyetlen ekkora cég sem vezetett be, noha már több is teszteli. 

A Google szerint az irodai munka jövő szeptemberben indulhat újra, és egy szóvivő szerint a Google minden dolgozónak kifejezetten ajánlja a koronavírus elleni vakcina használatát. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.