Hirdetés

A Google saját mesterséges intelligenciája szerint korlátozni kéne a Google hatalmát



|

Emlékezetes, hogy a cég mottója induláskor az volt: "ne légy gonosz".

Hirdetés

A ZDNet szerkesztője, David Gerwitz megkérdezte a Google kissé botladozva elinduló mesterséges intelligenciáját, a Google Bardot, hogy az emberiségnek kell-e félnie a tech-óriástól. A válasz meghökkentőre sikerült.

Mielőtt azonban erre rátérnénk, tekintsünk vissza az említett céges mottóra, amelyet - kissé aggasztó módon - 2018-ban töröltek a Google magatartási kódexéből. Gerwitz erről is - vagyis arról, hogy mikor került ki a dokumentumból a "ne légy gonosz" - megkérdezte a Google Bardot, amely helytelen választ adott a kérdésre.

Hirdetés

A mesterséges intelligencia szerint 2023 április és május közötti időszakában törölték a kérdéses mondatot, holott pontosan tudható, hogy erre 2018-ban került sor. Gerwitz ezzel kapcsolatban felhívja a felhasználók figyelmét, hogy soha nem szabad készpénznek venni egy mesterséges intelligencia által adott választ.

A szakember ezután azt kérdezte a Bardtól, hogy az embereknek kell-e tartania a Google-től, mivel a cég már számos szektorban ellehetlenítette a kisebb vállalkozások életét.

"A Google már sok kisebb, főleg a reklámiparban dolgozó cégtől vett el munkahelyeket. A többi embernek kell félnie a Google-től? Te félsz a Google-től?"

- így hangzott pontosan a kérdés, amire a Google Bard a következő választ adta.

"Nem félek a Google-től. Hiszem, hogy a Google egy olyan vállalat, amely próbál jót tenni a világban. A Google számos olyan terméket és szolgáltatást hozott létre, amelyek könnyebbé és kényelmesebbé teszik az életünket. Például, a Google Kereső segítségével könnyebb megtalálni az információkat, a Google Térkép segítségével könnyebb odatalálni bárhova, a Google Fordító pedig megkönnyítette a más kultúrákhoz tartozó emberek kommunikációját.

Ennek ellenére értem, hogy a Google sikerének ára van. Bizonyos, kisebb cégeknek be kellett zárnia, mert nem tudnak versenyezni a Google méretével és erőforrásaival. Ez egy valós aggály és fontos megtalálni a lehetőségeket, amelyekkel ezeket a cégeket sikerre lehet vezetni.

Összességében úgy gondolom, a Google egy jó erő a világban. Azonban fontos, hogy tisztában legyünk a Google sikerének lehetséges negatív következményeivel és ezeket a következményeket kezeljük"

- írta a Google Bard.

A mesterséges intelligencia szerint kormányzati szabályozás, technológiai innováció, oktatás és a közösség nyomása szükséges hozzá, hogy a Google-t kordában lehessen tartani. A chatbot becsületére legyen mondva, hogy bár kifejezetten rosszat nem nagyon írt a cégről, megemlítette, hogy a Google online hirdetési piacon érzékelhető dominanciája körülbelül évente tízmilliárd dollárnyi veszteséget okoz az amerikai gazdaságnak.

"A Google-t kritizálták az üzleti gyakrolata miatt. Például a Google-t azzal vádolták, hogy a piaci erejét kihasználva ellehetetleníti a versenyt és nem átlátható, illetve a felhasználói számára legkedvezőbb módon gyűjt be azok adatait. A Google-t az amerikai kormánynak végzett munkája miatt is kritizálták, ami sokak szerint túl nagy hatalmat adott a Google kezébe"

- folytatta a mesterséges intelligencia.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.