Hirdetés

A légszennyezettség és az agyvérzés kialakulása közötti összefüggéseket kerestek kutatók, és sajnos találtak is



|

A brit tudósokon még sokan viccelődtek, de már az amerikaiak is baljós jelekre leltek.

Hirdetés

Science Alert (a HVG tolmácsolásában) egy nagyon érdekes iratot közölt le a Utah-i Egyetem kutatóitól. A csapat Robert Rennert vezetésével Utah Wasatch Frontjánál kezdett adatokat gyűjteni öt éven keresztül. A régióban különösen magas a légszennyező anyagok jelenléte, így tökéletes alapot adott a környezeti expozícióval kapcsolatos kutatáshoz. Összesen 70 agyvérzéses beteget vizsgáltak: megfigyelték a hőmérséklet, évszak és légnyomás változásait, illetve a levegőben lévő vegyületek sűrűségét.

A tanulmány szerint jelentősen megnövekedtek az agyvérzéses esetek a legmagasabb PM2,5-szintnek való kitettség után, ami a 2,5 mikrométernél kisebb átmérőjű finom porrészecskéket jelenti. Rennert csapata szerint az agyi aneurizma repedések valószínűsége 3-6 hónappal a PM2,5 csúcs után emelkedett számottevően.

Hirdetés

Az egyetlen gond egy kemény konklúzió lefektetésével, hogy konkrét ok-okozati összefüggést nem tudtak bizonyítani. Mindenesetre a kutatók gyanítják, hogy a szennyezőanyagoknak való hossztávú kitettség a felelős az agyvérzések gyakoriságának növekedéséért. Nem lenne a helyzet kifejezetten meglepő, lévén a brit tudósok is a légszennyezéshez kötötték egy másik agyi probléma, a demencia kialakulásának gyakoriságát.

"A jövőben további vizsgálatokra van szükség annak megállapításához, hogy a PM2,5-nek való kitettség hogyan befolyásolja a helyi gyulladásos vagy sejtszintű változásokat, hogy jobban meg lehessen határozni ezt az összefüggést"

- figyelmeztet a csapat.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.