Láthatóan mindig új kihívásokra vágyik Jack Dorsey, aki a Twitter (ma, Elon Musk irányítása alatt már X), a Square (új nevén Block), a Bluesky és a Bitcoin köré épített karrierje után most a privát üzenetküldés világát próbálja fenekestül felforgatni. A legújabb projektje, a Bitchat első pillantásra úgy hangzik, mintha egy sci-fi regény lapjairól ugrott volna le: internet vagy mobilhálózat nélkül működő, végpontok között titkosított üzenetküldést ígér, kizárólag Bluetooth segítségével. Nem is akármilyen Bluetoothról van szó, hanem a BLE mesh-hálózatokról, amelyek több eszköz láncolatán keresztül akár 300 méteres hatótávot is elérhetnek. Vagyis ha elegen használják, a Bitchat egy városnyi területet is lefedhetne.
A koncepció nem teljesen új - a Bridgefy például már évekkel ezelőtt kísérletezett hasonlóval, főleg tüntetések és internetlekapcsolások idején vált népszerűvé -, de Dorsey csavar egyet a dolgon. A Bitchat nyílt forráskódú, a Block által fejlesztett Goose nevű mesterséges intelligencia-kódoló asszisztens segítségével készült, és a célja nem kevesebb, mint egy teljesen decentralizált, szuverén kommunikációs rendszer megvalósítása. Dorsey szerint ez a fajta "ellenálló", infrastruktúrától független kommunikáció egyre fontosabbá válik a jelenlegi globális környezetben.
Csakhogy a valóság gyorsan utolérte az ambíciókat. A GitHubra feltöltött technikai fehér könyvet átnyálazó biztonsági szakértők szerint az alkalmazás hitelesítési rendszere sebezhető lehet, és egy rosszindulatú szereplő akár be is ékelődhet két felhasználó közé. Dorsey kénytelen volt elhelyezni egy figyelmeztetést is: a Bitchat jelenlegi verziója nem esett át külső biztonsági auditon, és nem ajánlott éles környezetben való használatra.
bitchat now on android.
— jack (@jack) July 8, 2025
open source moves fast. https://t.co/c9ud9IOLku
A projekt tehát még nagyon kezdeti fázisban van, de a gondolatmenet, amelyből született, egyre relevánsabb. A digitális szuverenitás, a cenzúra- és hálózatfüggetlen kommunikáció igénye nő - főleg olyan időkben, amikor a nagy platformok egyre centralizáltabbá válnak. Ha valaki, akkor Jack Dorsey képes lehet egy alternatívát felépíteni, de az adatvédelmet ős sem hanyagolhatja el.