Az amerikai kormányzaton belül működő Deregulációs Hivatal (DOGE) egy mesterséges intelligenciára épülő eszközzel próbálja új alapokra helyezni a szövetségi szabályozás átalakítását. A Washington Post birtokába került PowerPoint-prezentáció szerint a DOGE AI Deregulation Decision Tool nevű algoritmus több mint 200 ezer szabályozást elemzett, és ezek közül 100 ezret javasol törlésre. A cél az, hogy szeptember 1-ig minden szövetségi ügynökség véglegesítse a saját deregulációs listáját, amit a DOGE később összesít, és a tervek szerint a teljes szabálykönyv felétől megszabadulna.
A beszámoló szerint a rendszer elsősorban olyan szabályokat szűr ki, amelyeket már nem ír elő semmilyen hatályos törvény, vagy amelyek mára értelmüket vesztették. Az ajánlásokat emberi munkatársak vizsgálják felül, mielőtt bármi tényleges törlésre kerülne. A mesterséges intelligenciát már kipróbálták a Fogyasztóvédelmi Hivatalnál (CFPB), ahol állítólag "a deregulációk 100 százalékát" ez az eszköz készítette elő, valamint a Lakásügyi Minisztériumnál (HUD), ahol több mint ezer jogszabályi szakasz elemzéséhez használták.
A HUD-nál dolgozó három alkalmazott is megerősítette a Washington Post-nak, hogy a rendszer valóban használatban van, azonban nem hibátlanul. Egyikük szerint a program több alkalommal félreértelmezte a jogi szövegeket, tévesen azonosítva egyes szabályokat törölhetőként. Mindez felveti a kérdést, mennyire megbízható egy ilyen AI-alapú rendszer, ha több tízezer szabályozás jövője múlik rajta.
Bár a dereguláció gondolata régóta vonzó a szövetségi bürokráciát bírálók számára, egy ilyen radikális és automatizált megközelítés komoly vitákat gerjeszthet. Ha a DOGE valóban a szabályozások felének eltörlésére készül egy algoritmus segítségével, az nem csupán technológiai, hanem politikai és jogi vihart is magával hozhat.