Hirdetés

Antidiszkriminációs hirdetési technológiát vezet be a Meta



|

Egy perben vállalt kötelezettséget teljesít a közösségi médiás óriás.

Hirdetés

A Facebookot, a WhatsAppot és az Instagramot is üzemeltető Meta körül szinte mindig akad valami folyamatban lévő jogi csetepaté, nemrég például arról számoltunk be, hogy a vállalat óriási kártérítést fizet a 2018-ban kirobbant Cambridge Analytica-ügy károsultjainak.

Most pedig egy másik perben vállalt kötelezettségét teljesíti a cég, melynek értelmében egy új algoritmus bevezetésével igyekszik csökkenteni a hirdetések célcsoportjait érő diszkriminációt.

A Meta jogelődjét, a Facebook, Inc.-t még 2019-ben citálták bíróság elé az Egyesült Államokban, amiért a lakáshirdetések célzásakor lehetővé tette, hogy a hirdetők kizárjanak bizonyos demográfiai csoportokat, köztük olyanokat is, akiknek a lakhatáshoz való jogát egy külön törvény, a Fair Housing Act hivatott védeni. A Mark Zuckerberg vezette cég végül a tavaly júniusban megszületett egyezségben vállalta, hogy egy új, igazságosabb technológiát vezet be.

Hirdetés

Ez lett a most megjelenő Variance Reduction System (Varianciacsökkentő Rendszer, VRS) amelyet a hatóságokkal szoros együttműködésben fejlesztettek ki. A mesterséges intelligencia-alapú algoritmus biztosítja, hogy a hirdetés valós célközönsége jobban megfeleljen a jogosult célközönségnek, vagyis ne torzuljon igazságtalanul bizonyos kulturális csoportok irányába.

A gyakorlatban ez úgy működik, hogy miután elég sokan láttak egy hirdetést, a gépi tanulási rendszer összehasonlítja a nézők összesített demográfiai adatait azzal a közönséggel, akiket a marketingesek el akartak érni. Ezután a kiegyenlítés érdekében úgy módosítja a hirdetés megjelenítését, hogy bizonyos csoportok gyakrabban vagy ritkábban lássák. Magyarán az MI mindent elkövet, hogy a hirdetők akkor se tudjanak kizárni egy demográfiai csoportot, ha a különböző célzási beállításokkal direkt erre törekednek.

A Meta az ígérete szerint egyúttal arról is gondoskodott, hogy a hirdetési algoritmus ne legyen képes beazonosítani a csoportokat alkotó egyéneket, vagyis a megoldás elvileg nem alkalmas az egyéni felhasználók demográfiai besorolására. A VRS jelenleg csak per tárgyát képező lakáshirdetéseknél lesz aktív, de 2024-től a hitel- és álláshirdetéseknél is bevezetik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.