Az Európai Unió a Digital Markets Act (DMA) bevezetésével azt ígérte, hogy a szabályozás csökkenteni fogja a fogyasztói árakat és növeli a versenyt az olyan nagy platformokon, mint az Apple App Store. Egy új tanulmány szerint azonban ez nem történt meg, a fejlesztők ugyanis nem adták tovább a megtakarított jutalékokat árengedmény formájában a felhasználóknak. Az Analysis Group által készített és az Apple által támogatott elemzés közel 21 000 alkalmazás és több mint 41 millió tranzakció adatait vizsgálta 2024 márciusa és szeptembere között. A jelentés szerint az App Store-árak átlagosan 10%-kal estek, ami körülbelül 23,3 millió dollárnyi megtakarítást jelentett a fejlesztőknek, de ennek ellenére a fejlesztők 90 százaléka megtartotta a korábbi árakat vagy még növelte is, mindössze 9 százalékuk elégedett meg kisebb összeggel. Ráadásul a tanulmány szerint ezek a csökkenések is csak a szokásos áringadozások eredményei, nem a DMA-hatás következményei.
A konklúzió tehát az, hogy a a jutalékcsökkentés nem eredményezte a fogyasztói árak mérséklődősét, mi több, az is kiderült, hogy az így megtakarított pénz több mint 86 százaléka még csak nem is az EU-ban bejegyzett fejlesztőkhöz került.
Apple szerint a kutatás igazolja, hogy a DMA nem éri el célját. A vállalat a AppleInsidernek azt mondta, hogy a szabályozás hatására "nem kap több értéket a fogyasztó a pénzéért", és egyúttal "árthat a felhasználók adatvédelmének is."
Az Apple évek óta kritizálja a DMA-t, amely alapján az EU már több milliárd dollárnyi bírságot szabott ki rá. A cég szerint a törvény nem ösztönzi az innovációt, hanem egyenesen akadályozza azt: több új funkció - mint az iPhone Mirroring és az AirPods Pro élő fordítási módja - nem jelenhet meg az EU-ban, amíg a cég nem osztja meg technológiáját a riválisokkal.
A vita mindkét fél szerint a fogyasztók érdekeit szolgálja: az EU az árversenyt és választékot akarja bővíteni, az Apple pedig azt állítja, hogy az adatvédelem és a minőség sérül. A mostani kutatás azonban egyértelműen azt sugallja, hogy a fogyasztók mindeddig semmit sem nyertek a DMA-val, de persze a következtetéseket árnyalja, hogy az Apple támogatásával készült. Mindenesetre az Európai Bizottság jelenleg is vizsgálja a DMA működését, ugyanakkor a jogi keret átfogó módosítása egyelőre nem várható.