Hirdetés

Apple fejhallgató kísérheti az iPhone XI-et



|

Saját audiochipet és zajszűrős technológiát rakhat a fejhallgatójába az Apple - az újdonság elvileg az iPhone XI-et kíséri majd.

Hirdetés

Tavaly a legendás Ming-Chi Kuo arról (is) beszélt, hogy az Apple elkezdett dolgozni egy prémium fejhallgatón. A nyár során már olyan jelentések bukkantak fel, amelyek alapján ez valamikor 2019-ben jelenik meg. A Bloomberg információi szerint ez tényleg így lesz, 2019 második felében érkezik az Apple fejhallgató. 

Hirdetés

A korábbi jelentéseknek megfelelően továbbra is arra számíthatunk, hogy az Apple saját audiochipeket és zajszűrős technológiát épít be az eszközbe, amin egyébként folyamatosan figyeli majd a felhasználó kívánságait a Siri asszisztens. Az Apple akár egészséggel kapcsolatos funkciókat is beépíthet, ez egyelőre viszont csak találgatás. 

A dizájnról egyelőre nem sokat tudni, ugyanakkor korábbi értesülések alapján az Apple ezeket fentebb pozicionálja majd a jelenlegi Beats márkájú fejhallgatóknál (természetesen árban is). Ez azt jelenti, hogy minimum 450 eurós árcédulára lehet számítani, de valószínűleg ennél is többe kerül majd. 

Amennyiben az Apple tartja az ütemtervét, akkor a saját márkájú fejhallgatója az iPhone XI szériával egyszerre jelenhet majd meg, valamikor idén ősszel. Készülnek továbbá a következő-generációs AirPods fülhallgatók, a frissített HomePod, és talán az új iPod touch is. Az új AirPods már márciusban debütálhat. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.