Hirdetés

Az Apple százával venné fel a mérnököket



|

A gyártó erősen rágyúr a fejlesztői gárdára, így próbálja behozni a későn ébredésből fakadó hátrányát.

Hirdetés

Az Apple érzi, hogy az okoshangszórós piacon már nem elég számára pusztán piacra dobni a saját termékét, aztán várni, hogy majd az almás logó szépen eladja magát, hanem a kissé késői megjelenés miatt ennél többre van szükség. 

Hirdetés

Az okoshangszórók, lakásokban elhelyezett hangos asszisztensek terén az Amazon Alexa és a Google Assistant uralja a piacot, ráadásul mindkettő tényleg elég okos, és kiválóan alkalmas harmadik féltől származó termékekbe való integrálásra, a legkülönfélébb eszközökben. Ezzel szemben az Apple saját asszisztense, Siri sokkal korlátozottabb lehetőségekkel bír, hiszen felhasználása belterjes, ráadásul a teljesítményét is számos kritika érte az elmúlt évek folyamán. 

Érzi, látja, tudja ezt az Apple is, és a Thinknum nevű elemző cég szerint pontosan emiatt szeretné bővíteni a Siri-szegmens fejlesztői csapatát, hiszen jelenleg 161 nyitott állást találunk a cégnél, ami arra utal, hogy a HomePod megjelenése után az Apple nagyon jól tudja, hol rejlik az eszköz gyenge pontja. Az állásajánlatok jelentős része egyébként AI mérnöki pozíció, a munkavégzés helye pedig az Apple Park kampusza.

Ez persze nem jelenti azt, hogy a Google és az Amazon ne tehetné meg ugyanezt, és szintén versenybe száll egy folyamatosan bővülő fejlesztőcsapattal, de ez igazából a felhasználók számára csak jó hír lehet, hiszen egyre jobb és sokoldalúbb okoshangszórókat eredményez a "fegyverkezés" mindegyik gyártónál.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.