Az Apple bejelentette az App Store előfizetési rendszerének új opcióját, amely lehetővé teszi a fejlesztők számára, hogy havi részletekben fizethető, de 12 hónapos elköteleződéssel járó csomagokat kínáljanak.
Ez papíron remekül hangzik, hiszen megkapjuk az éves előfizetések kedvezőbb árazását, miközben nem kell egy összegben kifizetniük az egész évet. De közben valójában ki kell fizetnünk az egész évet, csak részletekben.
A konstrukció annyiban rugalmas marad, hogy a felhasználók bármikor lemondhatják az előfizetést, azonban ilyenkor a szolgáltatás csak az addig vállalt, még hátralévő részletek kifizetése után szűnik meg.
Az Apple szerint ez a megoldás egyszerre teszi elérhetőbbé az előfizetéseket és biztosít nagyobb átláthatóságot, bár az utóbbit nem pontosan tudjuk, hogy mire alapozza.
A rendszer pontosan mutatja majd, hogy hány részletet fizetettünk már ki, és mennyi van még hátra a 12 hónapos kötelezettségből. Emellett az Apple e-mailben és push értesítésekkel is figyelmeztet a megújításokra, ha ezek engedélyezve vannak a rendszerben.
A fejlesztők már most elkezdhetik létrehozni és tesztelni az új típusú előfizetéseket az App Store Connectben és Xcode-ban, a felhasználók számára pedig várhatóan a következő hónapban, az iOS 26.5 és a kapcsolódó rendszerfrissítések megjelenésével válik elérhetővé.
Az Egyesült Államokban és Szingapúrban egyelőre nem lesz elérhető az opció, ott valószínűleg egy kicsit szigorúbb törvények korlátozzák a hűségidős megoldásokat.