Hirdetés

Ezért nincs Instagram app az iPadekre



|

Maga az ügyvezető magyarázta el, hogy miért nem fejlesztettek még rendes appot az Apple táblagépeihez.

Hirdetés

Bár már 2020-ban járunk, az Instagram app még mindig nem létezik az Apple iPad táblagépeire. Pedig azt hihetnénk, hogy biztosan lenne erőforrása a Facebook tulajdonában lévő csapatnak írni egyet. Miért nincs ilyen app még mindig? Maga Adam Mosseri, az Instagram ügyvezetője magyarázta el nemrég. Szerinte egészen konkrétan azért van kizárólag iPhone-ra írt app az Instagramhoz, mert a cégnek valójában nincsenek erőforrásai mindkét platformra fejleszteni. Szerinte sok még a tennivalójuk, és igazából mind jövedelmezőbb eredményekhez vezet, mint egy ipades app. 

Hirdetés

Az Instagram vezére tehát a saját elmondása szerint korlátozott erőforrásait és munkaerejét nem szeretné egy iPad-app megírására elpazarolni, mert fontosabb és jövedelmezőbb eredményeket hozó ötleteik is vannak. Még arra is kitért, hogy a webes közvetlen üzenetküldés azért volt fontosabb, mert segíti a felhasználókat, hogy kapcsolatban maradjanak azokkal, akikkel törődnek. 

Bár voltak külső próbálkozások egy app összerakására, az Instagram API-módosításokkal lelőtte a fejlesztők megoldásait. Sokak szerint pedig a webes app bőven jó az iPadeken. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.