Hirdetés

TESZT: ASUS ProArt P14 - ilyen lett az első Nvidia PC



|

A világ változik, és az Nvidia úgy gondolja, hogy csak ő képes haladni a korral. Az RTX Spark laptop helyben futtatja az AI-t, de kérdés, ki tudja ezt kihasználni. És vajon hogy fut rajta a Crysis?

Hirdetés

Még maga Jensen Huang is rendszeresen viccel azzal, hogy az újabb Nvidia chipek, platformok bejelentésénél felteszi a közönségnek a kérdést: "Can It Run Crysis?". Ennek az elhíresült mondásnak van előzménye, valóban kevés gép tudta anno futtatni a Crysist, aminek amúgy a ma elérhető változatában a legmagasabb részletességi beállítást is "Can It Run Crysis" elnevezéssel találod meg. Azt viszont már a legelején szeretnénk leszögezni, hogy a legújabb ASUS ProArt P14-es laptop sok mindenre való, de egyre semmiképp: gamingre! Játékra egészen más gép kell, és ez a gép nevéből, platformjából és számtalan egyéb paraméteréből elég egyértelműen kiderül. Az viszont mindenképpen ellentmondásos, hogy az Nvidia ezen platformját (is) Game Ready-nek bélyegezte, amire ráadásul még a DLSS 5 is meg fog érkezni.

Merthogy az Nvidia RTX Spark platform bejelentésekor az ASUS azonnal lecsapott erre a lehetőségre, és igen bölcsen a ProArt szériában vezette be a speciális újdonságot. Az Nvidia már jó ideje nem a GeForce videókártyáiból, hanem az AI szervereiből szedi be a végtelennél is több pénzt, ám itt volt az ideje annak, hogy a kiszolgálók után a kliensoldal is megkapja a saját AI-platformját. Az Nvidia pedig - látva a 40-50 TOPs-os NPU-kal szerelt központi egységeket - úgy döntött, megmutatja a világnak, hogyan is kell ezt jól csinálni.

Hirdetés

RTX Spark - pontosan mi is ez?

Nem csodálkozunk, ha kissé össze vagy zavarodva az új Nvidia platform nevének hallatán: az RTX jelzés a GeForce-ok világából lehet ismerős, míg az új név a Spark. Ez azonban már nem egy újabb videochipet takar, hanem egy komplett központi egységet és egy platformot, ami nem a klasszikus, x86-os felépítést követi. Az Nvidia RTX Spark N1X egység egy ARM-alapú, 20-magos processzorból, valamint egy CUDA-alapú GPU-t és Tensor blokkot fog egybe, amihez egységesített (Unified) memória kapcsolódik. Ez azt jelenti, hogy a rendelkezésre álló kapacitás keretein belül a chipek dinamikusan feloszthatják, hogy melyik feladatra mennyi memóriát vessenek be. Így lehetséges az például, hogy a Windows 11-es operációs rendszer csak annyit kap, hogy elketyegjen, míg az ezen futó lokális LLM dinamikusan az összes többi RAM-ot felfalhassa.

És itt a kulcsa az új platformnak. Ahogy a szerveroldali AI-szolgáltatások használata egyre gyakoribb és egyre drágább, úgy jelenik meg az igény arra, hogy amit csak lehet, lokálisan futtassanak a felhasználók. A megfelelő hardver megvásárlását követően ugyanis ennek használata korlátlan és ingyenes, ráadásul az adatbiztonság is sokkal könnyebben megvalósítható.

A chip felépítése is egyedi, de alapvetően chiplet dizájnt követ. A Grace elnevezésű processzort a MediaTek szállította. Ez 20-magos, 4 GHz-ig boostolja az 1,7 GHz-es alapórajelét és 8 MB L3 cache-sel dolgozik. A processzor chipjét a TSMC gyártja 3 nm-es technológiával, és maximálisan 38 wattos TDP-vel rendelkezik, vagyis viszonylag alacsony fogyasztású. Az integrált memóriavezérlő LPDDR5X RAM-ot fogad négycsatornás kiépítésben, a kapacitás pedig 32 vagy 128 GB lehet. A külső komponensek PCI Express interfészen kapcsolódhatnak, mint például az NVMe SSD is.

Ehhez az NVLink CtoC adatcsatornán (PCIe 5.0 alapok, 600 GB/s sávszélesség) keresztül kapcsolódik egy Blackwell alapokra épített, 6144 CUDA magot tartalmazó GPU, amelybe 5. generációs Tensor magok is kerültek, így FP4 pontosság mellett az Nvidia 1 petaFLOPS AI-számítási teljesítményt garantál. A ray tracing modul 4. generációs, és ahogy már említettük, nem csupán a teljes RTX gaming élményt kínálja, hanem a hamarosan érkező DLSS 5-öt is elérheted majd rajta.

Egy szerényebb RTX Spark központi egység is készült emellett, amely 18-magos CPU-t és 5120 CUDA-magos GPU-t tartalmaz. Miután az LPDDR5X RAM is szerves része a központi egységnek, későbbi memóriabővítésre nincsen lehetőség.

ProArt P14 - az illendő csomagolás

Az ASUS-nál nem okozott gondot, hogy megfelelően tálalják az Nvidia új platformját. Bár a Game Ready plecsnihez ragaszkodik az Nvidia, az ASUS a ProArt családot választotta, ahol a P14 és P16 gépekben jelenik meg az új SoC. A tesztlaborunkba érkezett ProArt P14 (H7407) egy vérbeli, erős és kompakt gép. Az egy ujjal kényelmesen nyitható fedlapon mindössze az elegáns ProArt felirat mutatja, hogy ezt a gépet kifejezetten alkotásra tervezték. A 14"-os, karcálló üveggel védett érintésérzékeny kijelző ASUS Lumina Pro OLED típusú, 16:10-es képarányú, 2880x1800 pixel felbontású és 120 Hz-es adaptív (G-Sync) frissítésre képes.

A csúcsfényerő az 1600 nitet is elérheti HDR-módban, a kontraszt végtelenhez közelít, a színhűséget pedig a 100%-os DCI-P3 színtérlefedettség és a Pantone hitelesítés garantálja. Külön extra, hogy stylust is kezel a kijelző, ám ilyet a gép dobozában nem találtunk. A termék weboldala szerint a kijelző Anti-reflection (70%) bevonatú, ám tapasztalatunk szerint igencsak tükröződik, így direkt fényforrások, illetve kültéri használat esetén érdemes jól megválasztani a helyedet és pozíciódat.

Az igen borsos árú, 1,3 millió forintos konfiguráció fekete színben jól mutat, az alumínium unibody ház az árnak megfelelő prémium érzetet biztosít, és csak mérsékelten vonzza az ujjlenyomatokat. Ez sajnos az amúgy pontos és jól használható, nagy méretű touchpadról már nem mondható el, amin bizony hajlamosak ott maradni az ujjlenyomatok. A billentyűzet magyar szitázású és háttérvilágításos, az í és ű osztott gombokra kerültek, de ezt leszámítva kényelmes, jó billentyűzeten dolgozhatsz.

Az oldalsó portok listája megnyugtatóan hosszúra sikerült. Mindhárom USB Type-C port USB 4.0 szabványú és a 40 Gbit/s adatátvitel mellett támogatja a DisplayPort videókimenetet, valamint az akár 140 wattos töltést is. Egy normál USB portot is kapsz (10 Gbit/s), valamint HDMI 2.1-et, jacket és egy SD-kártyaolvasót.

Az 1,3 milliós árba belefért a legerősebb RTX Spark N1X központi egység a maga 20 magjával és 6144 CUDA egységével, viszont csak a 32 GB-os kiszerelést kapod meg ennyiért. Ez a 32 GB - ahogy már fent írtuk - egységesített memória, ami dinamikusan megoszlik a CPU és a GPU/NPU között. Az 1 TB kapacitású NVMe SSD szintén egy olyan komponens, amit hardcore tartalomgyártás esetén hamar szűkösnek fogsz találni, ám tekintve a mai SSD-árakat, érdemesebb lehet külső, USB4-es tárolóra dolgozni. Az ASUS hivatalos webshopjában a legnagyobb, 128 GB-nyi RAM-mal szerelt ProArt P14-et is megtalálod, ám ez a RAM-négyszerezés 961 ezer forint felárral jár, amit elsőre mi magunk sem hittünk el.

Egyéb tekintetben a ProArt P14 hozza a 2026-ban elvárt csúcsfelszereltséget: a webkamera arcfelismeréssel rendelkezik (mondjuk fizikai takarólemez sajnos nincsen), van Wi-Fi 7, BT5.4, mindez pedig 14-16 mm vastag házban, 1,48 kg-os tömeggel könnyen hordozhatónak számít. A szokásosnál nagyobb tömeg a robusztus hűtőrendszernek, valamint a 90 Wh-s akkunak is betudható.

Turbó AI lokálban - a szoftveres oldal

Az ASUS több praktikus extrát biztosít a géphez. A StoryCube az AI-alapú fotórendezésben segít, a MuseTree pedig az AI-támogatott ötletelésben. Emellett 3 hónap Google AI Plus, 6 hónap Dropbox 500, 1 év ASUS Secure Auto-Backup 200, 6 hónap GoPro Premium+, 3 hónap Adobe Creative Cloud All Apps és 2 hónap Xbox Game Pass Premium előfizetést ad. A lokális LLM-futtatáshoz a ComfyUI és Hermes Agent megoldásokat tudod kihasználni, emellett az ASUS Zenni Claw AI-minirobot is segít beépíteni mindennapjaidba a lokálisan futtatott (de szükség esetén hibrid lokál+felhőben dolgozó) ügynök nyújtotta előnyöket.

A ProArt P14 normál irodai, kreatív, tartalomkészítő használat során azt hozza, amit egy csúcskategóriás irodai notebooktól elvárunk. A Windows és az appok pillanatok alatt indulnak, és az elmúlt évek során a Microsoft jól megoldotta az ARM-alapú gépek x86-os kompatibilitását. A teszt során néha még megtorpant a rendszer, ami a korai drivereknek tudható be, megjelenés előtti verziónál ez elő szokott fordulni. Szintén emiatt a GeekBench és a GeekBench AI - bár lefutottak - nem voltak hajlandóak eredményt mutatni, mert érzékelték, hogy még megjelenés előtti hardver dübörög alattuk. A 3DMark és PCMark 10 ennél sajnos csúnyábban viselkedtek, mindkét program gond nélkül települt ugyan, de bármely teszt indításánál egyszerűen lefagytak.

Ugyanakkor egy teljesen más szemléletre is szükség van az RTX Spark alapú gép tesztelésekor. A normál munkafolyamatok során nagyjából azt fogod kapni, amit egy átlagos, felsőkategóriás laptopnál (CineBench R26: 6265 pont, ami megegyezik a Snapdragon X2 Elite Extreme teljesítményével: 6203 pont). Az RTX Spark akkor fog kilométerekkel elhúzni a mezőnytől, ha a megszokott AI-szolgáltatásaidat feladod, és lokális LLM-re, helyben futó AI-ügynökökre váltasz.

Ezt igyekszik segíteni a Microsoft is, például a GitHub Copilot amikor csak lehet, lokálisan futtatja az AI-t. A teljes CUDA-kompatibilitás is nagy előny, ráadásul az RTX Spark platform lehetőséget ad akár 70-120 milliárd paraméteres LLM-ek helyi futtatására. A nagy, akár 90 GB-os 3D-s objektumok, jelenetek renderelését is támogatja az új platform OptiX és DLSS használatával, az AI videókat pedig akár 4K-s felbontásban is képes előállítani - mindezt teljes hardveres gyorsítás mellett.

Az elmúlt években minden erejét bevetette az Nvidia, hogy a saját CUDA platformját szinte egyeduralkodóvá tegye, és ebben igen jó eredményeket ért el. Ez egyrészt nem túl egészséges a piaci versenyre nézve, másrészt viszont az RTX Spark-alapú gép tulajdonosának nagy előny. Ennek köszönhetően az Nvidia driverén keresztül számos kreatív szoftver képes a laptop hardveres képességeit kihasználni, és a helyben futtatott AI-rutinokat rendkívül gyorsan végrehajtani.

És akkor itt van még a gaming. Az Nvidia Spark-oldala szerint az indulás pillanatában is már 100 játék tesztelt és 100%-osan működik az új platformon, beleértve a ray tracinget, DLSS-t és minden egyéb finomságot (például Reflex, G-Sync stb.). A tesztre biztosított rövid idő miatt ezt mi szimplán elhittük, hiszen végül is a hardver jól ismert: CUDA-alapok, Blackwell chip és Game Ready driver. Amit viszont megnéztünk, hogy mit tud a ProArt P14 Crysis alatt.

Nos, szerencsére a tapasztalat alátámasztotta az ígéretet: "Can It Run Crysis?" részletességre váltva, full HD-felbontás mellett stabilan 60 fps felett volt a tempó, nem tapasztaltunk hibát, akadást, képremegést (micro-stuttering), vagyis a képkocka-előállítási idő is konstans maradt. Persze komolyabb játékokkal a laptop is kifogyhat a szuszból, már csak azért is, mert a 140 wattos töltőfej limitált TDP+TGP keretet biztosít csupán a gépnek. A hűtés ellenben kiváló volt, félpasszív, ám terhelés során is csendben, csupán átlagos szélzaj mellett dolgozott.

Már soha semmi sem lesz ugyanolyan

Az Nvidia szerint "a világ változik, és már soha semmi sem lesz ugyanolyan" - ehhez pedig igazodnia kell a számítógépeinknek is. Ma már nem elegendő egy átlagos, hagyományos laptop ahhoz, hogy dolgozz, informálódj, játssz. Ma olyan gép kell, aminél nem az üzemidő, tömeg, vastagság, kijelző vagy éppen a gaming-teljesítmény a fontos, hanem az, hogy helyben futtassa az AI-alapú feladatok jelentős részét, és minél kevesebbet kelljen szerveroldali szolgáltatásokat igénybe venned.

Az Nvidia vitán felül jó platformot állított össze, az RTX Spark N1X egy erős központi chip, ami modern felépítésű, skálázható és a szoftveres kompatibilitás is biztosított. Új platformként ez nagyon erős indulócsomag: OS-oldalról a Microsoft, Ai-oldalról az Nvidia biztosítja a kompatibilitást, az egészet pedig tesztalanyunk esetében az ASUS öntötte konkrét gép formájába. A ProArt P14-be nem is igazán tudunk belekötni: az ASUS bevált és már bizonyított megoldásokat alkalmazott, nem kellett újra feltalálni a formátumot, a dizájnt.

Szoftveresen az alapfeladatok során nem lesz gondod a kompatibilitással, az ARM-ra írt Windows 11 már kellőképpen kiforrott. A gond ott van, hogy egy ilyen RTX Spark gépet a megszokott alapfeladatokra használni

nettó vétek!

Ha így cselekszel, semmilyen varázslatra ne számíts, így csak átlagosan jó teljesítményt, kiemelkedően jó üzemidőt és szuper kijelzőt kapsz. Csakis akkor érdemes az RTX Spark platform felé fordulnod, ha tudatosan lépnél a lokális AI irányába, és már kipróbált, garantáltan CUDA-kompatibilis megoldásaidhoz, munkafolyamataidhoz keresel egy olyan erős hardvert, ami eddig nem igazán létezett a piacon. Ez utóbbi azért csak részbe igaz, az AMD Ryzen AI platformja már évek óta képes akár 192 GB memóriával a megosztott RAM-kezelésre, és szoftveres támogatás esetén a hardveres AI-gyorsítás is aktiválható, miközben a CPU 100% x86-os.

Az RTX Spark véleményünk szerint nem érkezett túl korán, viszont a kreatív, tartalomgyártó felhasználók túlnyomó többsége még nincsen felkészülve munkafolyamatban egy ilyen léptékű váltásra. Az pedig még nagyobb gond, hogy ilyen vételár mellett (a nagy modellekhez kell a 128 GB RAM, ami aranyáron van) még a megcélzott rétegnek is csak egy vékony szelete lesz mozgósítható arra, hogy teljes platformváltással térjen át RTX Sparkra és lokális LLM-futtatásra. Utóbbinál azért a felhasználóbarát telepítés és használat sem magától értetődő még, így pedig hiába vonzó gép a ProArt P14, hiába erős és kiforrott chip az RTX Spark N1X, tömeges elterjedésre, robbanásszerű elterjedésre nem számítunk.

ASUS ProArt P14 (H7407)

Ár: 1 334 990 Ft
Az RTX Spark véleményünk szerint nem érkezett túl korán, viszont a kreatív, tartalomgyártó felhasználók túlnyomó többsége még nincsen felkészülve munkafolyamatban és anyagilag sem egy ilyen léptékű váltásra.
  • Nvidia RTX Spark N1X 20/6144 SoC
  • 32 GB LPDDR5X RAM (Unified)
  • 1 TB PCIe 4.0 NVMe SSD
  • 14", 2880x1800, OLED, 1600 nit, 120 Hz érintésérzékeny kijelző
  • stylus-kezelés
  • 3xType-C USB4, 1xType-A USB, SD-kártyaolvasó, HDMI 2.1, jack
  • 90 Wh akku, 140 W töltés
  • magyar szitázású, háttérvilágításos billentyűzet
  • FHD webkamera, IR arcfelismerés
  • Wi-Fi 7
  • Windows 11 (ARM64) OS
  • 310,7x218,9x13,9-15,9 mm, 1,48 kg
PRO
  • prémium gép tartalomgyártóknak
  • jó üzemidő, gyorstöltés
  • stabil ARM-alapú platform
  • teljes Windows- és CUDA-kompatibilitás
  • játékra sem utolsó
Kontra
  • iszonyatosan drága
  • vadonatúj platform, ami még nem bizonyított
  • a kijelző nagyon tükröződik
  • egyelőre csak egy vékony réteg számára indokolt és megfizethető
                        Array
(
    [gameinfo_id] => 9446
    [topic] => 1
    [group] => 12
    [gameinfo_name] => ASUS ProArt P14 (H7407)
    [gameinfo_name_alias] => 
    [gameinfo_platform] => 
    [gameinfo_gamestyle] => 
    [publisher_id] => 0
    [developer_id] => 0
    [manufacturer_id] => 4
    [gameinfo_game_released] => 0
    [gallery_id] => 0
    [gameinfo_description] => 
    [gameinfo_date] => 2026-10-15 18:22:02
    [gameinfo_webpage] => https://www.asus.com/hu/laptops/for-creators/proart/proart-p14-h7407
    [gameinfo_tags] => Asus proart p14, nvidia, rtx spark, cuda, laptop, notebook, ai, mesterséges intelligencia, llm, teszt
    [gameinfo_url] => asus-proart-p14-h7407
    [gameinfo_pro] => prémium gép tartalomgyártóknak
jó üzemidő, gyorstöltés
stabil ARM-alapú platform
teljes Windows- és CUDA-kompatibilitás
játékra sem utolsó
    [gameinfo_kontra] => iszonyatosan drága
vadonatúj platform, ami még nem bizonyított
a kijelző nagyon tükröződik
egyelőre csak egy vékony réteg számára indokolt és megfizethető
    [gameinfo_data] => Nvidia RTX Spark N1X 20/6144 SoC
32 GB LPDDR5X RAM (Unified)
1 TB PCIe 4.0 NVMe SSD
14", 2880x1800, OLED, 1600 nit, 120 Hz érintésérzékeny kijelző
stylus-kezelés
3xType-C USB4, 1xType-A USB, SD-kártyaolvasó, HDMI 2.1, jack
90 Wh akku, 140 W töltés
magyar szitázású, háttérvilágításos billentyűzet
FHD webkamera, IR arcfelismerés
Wi-Fi 7
Windows 11 (ARM64) OS
310,7x218,9x13,9-15,9 mm, 1,48 kg
    [gameinfo_gs_rating] => 0
    [gameinfo_pcw_rating_performance] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_service] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_pricevalue] => 6
    [gameinfo_pcw_rating_display] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_materialquality] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_extrafunctions] => 8
    [gameinfo_pcw_rating_software] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_battery] => 9
    [gameinfo_pcw_rating_look] => 8
    [gameinfo_pcw_awards] => Array
        (
            [0] => 
        )

    [gameinfo_rating_badge] => 
    [gameinfo_price] => 1 334 990
    [gameinfo_forum_url] => 
    [gameinfo_embed] => 
    [gameinfo_quote] => Az RTX Spark véleményünk szerint nem érkezett túl korán, viszont a kreatív, tartalomgyártó felhasználók túlnyomó többsége még nincsen felkészülve munkafolyamatban és anyagilag sem egy ilyen léptékű váltásra.
    [gameinfo_format] => 
    [gameinfo_pegi] => 
    [gameinfo_pegi_descriptor] => 
    [gameinfo_multiplayer_online] => 
    [gameinfo_multiplayer_offline] => 
    [gameinfo_numofplayers] => 
    [gameinfo_pack] => 
    [gameinfo_language] => 
    [gameinfo_subscription] => 0
    [gameinfo_important] => 0
    [gameinfo_release_date] => 0000-00-00
    [gameinfo_collectors_edition] => 0
    [gameinfo_need_internet] => 0
    [gameinfo_parent] => 
    [gameinfo_cover] => 
    [gameinfo_screenshot1] => 
    [gameinfo_screenshot2] => 
    [gameinfo_screenshot3] => 
    [gameinfo_screenshot4] => 
    [manufacturer] => Array
        (
            [manufacturer_id] => 4
            [manufacturer_name] => ASUS
            [manufacturer_url] => asus
            [manufacturer_link] => http://www.asus.com
            [link] => /gyarto/asus
        )

    [link] => /termekinfo/asus-proart-p14-h7407-9446.html
    [gameinfo_pro_list] => Array
        (
            [0] => prémium gép tartalomgyártóknak
            [1] => jó üzemidő, gyorstöltés
            [2] => stabil ARM-alapú platform
            [3] => teljes Windows- és CUDA-kompatibilitás
            [4] => játékra sem utolsó
        )

    [gameinfo_kontra_list] => Array
        (
            [0] => iszonyatosan drága
            [1] => vadonatúj platform, ami még nem bizonyított
            [2] => a kijelző nagyon tükröződik
            [3] => egyelőre csak egy vékony réteg számára indokolt és megfizethető
        )

    [gameinfo_pcw_rating] => 8.3
)
1
                        
  • Teljesítmény:

    9

  • Ár/Érték:

    6

  • Anyagminőség:

    9

  • Extra funkciók:

    8

  • Kijelző:

    9

  • Szoftver:

    9

  • Akkumulátor:

    9

  • Kinézet:

    8

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.