Hirdetés

Az Nvidia vezére elmondta, miért nem kell félteni a munkádat a mesterséges intelligenciától



|

Ha attól félsz, hogy az AI elveszi az állásod, Jensen Huangnak van pár megnyugtatónak szánt szava a számodra.

Hirdetés

A munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó Adecco Group néhány hete közölte azt a tanulmányt, amely világszerte 2000 cégvezetővel folytatott beszélgetés alapján arra jutott, hogy a fejesek mintegy fele a jövőben mesterséges intelligenciával szeretne betölteni bizonyos állásokat, az így tétlenül maradó emberi munkaerőnek pedig nem szán új szerepkört a régi helyett. Magyarán: az illetékesek nagyon bíznak benne, hogy az AI révén megszabadulhatnak pár dolgozótól.

Ez alapján jogosnak tűnik az a félelem, hogy az algoritmusok színre lépése miatt sokan munkanélkülivé válhatnak, ám a mesterséges intelligenciás forradalom egyik fő haszonélvezőjénél, az Nvidiánál merőben másként látják a dolgot.

Hirdetés

A CBS News "60 Minutes" című műsorában nemrég Jensen Huang, a cég alapító-vezérigazgatója adott interjút, amely természetesen nagyrészt az új technológia körül forgott, lévén az Nvidia az AI-célú hardverek piacvezető gyártója. Arra a kérdésre pedig, hogy mi vár a dolgozókra, ha a mesterséges intelligencia és a szintén rohamléptekben fejlődő robotok elveszik az állásukat, a CEO optimista válasszal szolgált.

"A munkavállalók vállalatoknak dolgoznak. És ha a vállalatok termelékenyebbek lesznek, a bevételeik is nőni fognak. Soha nem láttam még olyan céget, amelyiknek növekedett a bevétele, és ne vett volna fel több embert."

- logikázott Huang, aki szerint tehát a mesterséges intelligenciával sikeresebbé váló munkaadók legalább részben új állások teremtésébe forgatják majd az extra profitot. A vezetőnek ekkor nekiszegezték a kijelentést, hogy biztosan lesznek olyan munkahelyek, amelyek felett eljár az idő, az Nvidia fejesét azonban nem lehet ilyen könnyen sarokba szorítani.

"Nos, hadd fogalmazzak így. Úgy gondolom, hogy még mindig szükség lesz emberekre a rendszerben, mert jó ítélőképességgel bírunk, és mert vannak olyan körülmények, amelyeket a gépek egyszerűen nem fognak megérteni."

A CEO tehát nem tulajdonít mindent áthidaló képességeket az algoritmusoknak, szerinte az AI-forradalom utáni világban is szükség lesz az emberi tényezőre. Ettől függetlenül viszont úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia nagy dolgokra hivatott, a gyógyszerkutatást, a könnyebb és erősebb anyagok kifejlesztését és az univerzum felfedezését hozva példaként.

Hogy aztán végül neki lesz-e igaza, és valóban sikerül-e új produktív tevékenységet találni az AI miatt kirúgásra kerülő embereknek, azt majd az idő fogja eldönteni. Huang mindenesetre korábban már arról is értekezett, hogy szerinte a mesterséges intelligencia miatt ma már mindenki tud programozni, amit a szakmán belül sokan fogadtak szkeptikusan.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.