Hirdetés

Diablo IV-ezés közben jelentette be Elon Musk, hogy megváltoztatja a Twitter nevét és logóját



|

Több mint 17 év után búcsút intünk a jellegzetes kék madárnak.

Hirdetés

Elon Musk nem titkolt célja, hogy a 44 milliárd dollárért cserébe tavaly októberben a birtokába került Twitterből afféle mindenes appot faragjon a kínai WeChat mintájára, ami nem csupán a kapcsolattartás színtereként része a felhasználók mindennapjainak, hanem rajta keresztül intézik bevásárlásukat és pénzügyi tranzakcióikat is. Hogy sikerül-e a valóra váltania a tervét, az talán csak évek múlva derül ki, de annyi biztos, hogy akkor már nem Twitternek fogják hívni a jelenleg napi 200 millió aktív felhasználóval rendelkező közösségi oldalt, és a logója sem lesz már a régi.

Musk tegnap egy Twitter Spaces esemény, a No one talk until we summon Elon Musk résztvevőivel beszélgetett pár percet azt követően, hogy egy órán keresztül türelmesen vártak a felbukkanására. Elárulta nekik, hogy épp a Diablo IV-ben tápolja IWillNeverDie nevű karakterét, és mivel erről a hobbijáról is faggatták, más játékok is szóba kerültek, de a beszélgetés legérdekesebb része az volt, amikor megosztotta hallgatóságával, hogy miközben ő Diablo IV-ezik, odakint a munkások épp lángvágóval estek neki az irodaépületet díszítő Twitter-logónak.

Hirdetés

Csak idő kérdése volt a madarak eltávolítás azután, hogy áprilisban X Corp.-ra nevezte át a Twitter Inc.-et. Vasárnap késő este pedig már félreérthetetlenül közölte a követőivel, hogy rövidesen búcsút int a Twitter brandnek és a madaraknak.

A közösségi oldal új neve szimplán csak X lesz, a Musk régi startupjához tartozó x.com már most is a Twitterre visz. Ami a logót illeti, olyannyira nyitott az ötletekre, hogy ha valaki mutat neki egy elég jót, azt már hétfőn élesítik. Nem kizárt, hogy időközben már meg is találta azt, amit keresett.

Musk egyébként feltűnően vonzódik az X-hez: benne van a SpaceX és az xAI nevében is, a Grimesszal közös fiának pedig a X AE A-XII nevet adta.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.