Hirdetés

Egészen furcsa dolog csapódott bele egy házba



|

A NASA által vizsgált anyagmaradványok arra utalhatnak, hogy az ISS szerencsétlenül sikerült "hulladékkezelésének" eredménye okozott kellemetlen meglepetést.

Hirdetés

Három évvel ezelőtt a NASA egy hatalmas tárolóban régi akkumulátorokat dobott ki a Nemzetközi Űrállomásról (ISS), abban a reményben, hogy az majd elég a Föld légkörén keresztülhaladva. Ez nem a szokásos eljárás az ISS-en keletkező szemét esetében, és bár ezek a csomagok optimális esetben megsemmisülnek a légkörbe érve, vagy legalábbis az óceánba esnek, ezzel most úgy tűnik egész más történt.

Március 8-án a floridai Naplesben egy kétkilós, henger alakú tárgy ütötte át egy családi ház tetejét, lyukat képezve a mennyezeten és a padlón. Az eset egybeesett az ISS tárolójának visszaérkezésével, amely ugyanazon a napon zuhant a légkörbe a Mexikói-öböl felett. A légkörbe érő tárgy Florida délnyugati része felé vette az irányt, így érthető módon az ottani hatóságok vizsgálják az eseményt.

Jonathan McDowell asztrofizikus, aki több ezer légköri visszatérés, köztük az ISS tárolójának adatait vizsgálta meg, kapcsolatba lépett a ház tulajdonosával. Mivel nem ritkák a fals bejelentések, így először ő is szkeptikus volt a sztorival kapcsolatban, azonban az időbeli egyezés miatt úgy döntött, hogy alaposan utánajár a dolognak.

Hirdetés

McDowell segített Alejandro Oterónak, a ház tulajdonosának felvenni a kapcsolatot az Aerospace Corporationnel, egy nonprofit kutatási központtal. A NASA végül a helyszínen begyűjtötte a becsapódó tárgy maradványait, aminek az érkezési ideje valóban megegyezik a tárolóéval, de egyértelműen még nem sikerült megállapítani az azonosságot.

A közel három tonnás tároló kilenc lemerült akkumulátorral a belsejében 2021 márciusában hagyta el az ISS-t, miután az ISS Canadarm2 nevű robotkar segítségével kidobták a világűrbe. Az volt a terv, hogy a spirálisan dobott tárgy hosszú pályája végén a légkörbe érve elég, de úgy számoltak, ha valami marad is belőle az nagy valószínűséggel nem csapódik be lakott területek közelében.

McDowell egyébként már a kidobás pillanatában kifejezte kétségét a problémamentes visszatéréssel kapcsolatban. Normális esetben a régi elemeket egy japán HTV teherűrhajó belsejében szokták elhelyezni a megfelelő ártalmatlanítás érdekében, de most a NASA valamiért egy kockázatosabb megoldást választott a keletkező hulladék kezelésére.

Az Európai Űrügynökség (ESA) is figyelemmel kísérte a tároló visszatérését, és úgy becsülte, hogy néhány alkatrész elérheti a Földet, ám azt ők sem valószínűsítették, hogy ebből probléma lehet. Bár egyelőre nem bizonyított, hogy az esetnek és az űrszemét légkörbe érésének köze van egymáshoz, de lassan elkezdhet azon töprengeni a NASA, hogy mivel kártalanítja az érintett floridai családot, ugyanis egyelőre nincs kidolgozott eljárás hasonló incidensekre.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.