A falakra szerelés egyik legbosszantóbb része, hogy szinte mindenhez fúrni, szögelni vagy ragasztani kell. Egy polc, képkeret, szerszámtartó vagy konyhai eszköz felrakása porral, zajjal, sérülésekkel és későbbi javítással járhat, főleg akkor, ha később mégis máshová kerülne az adott tárgy. Erre a nagyon hétköznapi problémára kínálna érdekes megoldást egy argentin fejlesztés, az Ironplac. A 29 éves Marco Agustín Secchi által fejlesztett anyagot több beszámoló is mágneses cementként emlegeti, de ez a megnevezés egy kicsit félrevezető. Az Ironplac nem úgy működik, mint egy óriási mágnes, és nem kezdi el magához húzni a fém tárgyakat a szobában. Inkább egy olyan cementalapú vagy vakolatszerű felületről van szó, amely vasas ásványi töltőanyagokat tartalmaz, és emiatt képes megtartani a mágnessel ellátott tárgyakat.
A különbség fontos. A fal önmagában passzív marad, nem igényel áramot, és nem bocsát ki mágneses teret. Ahhoz, hogy valami megtapadjon rajta, magának a tárgynak kell mágneses hátoldallal rendelkeznie. Így elvileg képek, dekorációs panelek, kisebb tárolók, szerszámok vagy konyhai kiegészítők is mozgathatók lennének anélkül, hogy minden átrendezés után új lyukakat kellene fúrni a falba. Az ötlet különösen bérlakásokban, irodákban, tantermekben, műhelyekben vagy üzlethelyiségekben lehet izgalmas, ahol gyakran változik, mit hová szeretnének tenni. Egy ilyen felület rugalmasabbá tenné a teret: amit ma a fal egyik pontjára teszünk, holnap átkerülhet máshová, és nem marad utána tipli, repedés vagy festékjavítás.
Az Ironplac azonban egyelőre nem kész építőipari csodaszer, hanem fejlesztés alatt álló prototípus. A látványos demók és a kézenfekvő ötlet mellett még sok gyakorlati kérdésre kell választ adni. Nem mindegy, mekkora súlyt tud hosszú távon megtartani, hogyan viselkedik párás környezetben, mi történik festés vagy újrafestés után, és mennyire tartós akkor, ha ugyanazt a felületet éveken át újra és újra használják. Az is kérdés, mennyire lesz gazdaságos a technológia. Egy teljes fal vagy szoba ilyen anyaggal történő kialakítása valószínűleg drágább lenne, mint néhány tipli és csavar használata, ezért az Ironplacnak ott lehet valódi értelme, ahol a rugalmasság és az átrendezhetőség fontosabb, mint az egyszeri szerelési költség. Egy műhelyben vagy bemutatótérben ez sokkal könnyebben indokolható, mint egy átlagos nappaliban.
A fejlesztés ettől még figyelemre méltó, mert nem valamilyen távoli, futurisztikus problémára keres választ, hanem egy nagyon is ismerős mindennapi kellemetlenségre. Ha az Ironplac átmegy a tartóssági, teherbírási és építőipari szabványokhoz kapcsolódó teszteken, akkor a falak nemcsak elválasztó vagy díszítő felületek lehetnek, hanem valóban aktívabban használható részei a lakásoknak és munkahelyeknek.
A nagy áttöréshez viszont nem elég, hogy az ötlet jól hangzik. Az építőipar lassan fogad be új anyagokat, különösen akkor, ha azok hosszú távú viselkedéséről még nincs elég adat. Az Ironplac jövője azon múlik, hogy a prototípusból mennyire lesz megbízható, megfizethető és könnyen alkalmazható termék. Ha sikerül, akkor a fúrásmentes fal több lehet látványos demónál.
