Hirdetés

Egyetlen este alatt megkaphatja a Google-appokat a Huawei Mate 30 Pro



|

A Huawei készen áll rá, hogy azonnal frissíti a Google szolgáltatásaival a csúcsmobilt, amint Amerika és Kína megegyeznek a gyártóról.

Hirdetés

Amerika május 16-án helyezte tiltólistára a Huawei-t, azóta pedig most először mutatott be új csúcsmobilt a kínai gyártó. Mivel az amerikai cégekkel való együttműködést érintő türelmi idő csak a már piacon lévő modellekre vonatkozik, ezért a Google-szolgáltatások és -appok hiányoznak a Mate 30 és Mate 30 Pro modellekről, vagyis az új készülékek teljesen Google-mentesek az amerikai megszorítás következményeként. Annak ellenére is, hogy az EMUI 10 az Android 10-re építkezik (a nyílt forráskódú verzióra). 

Hirdetés

Richard Yu, a Huawei fogyasztói üzletágának vezetője nagyon sok érdekességet elárult már a témával kapcsolatban a bemutató óta. Az Android Authority például arról beszél, hogy a Huawei felkészült rá, hogy egyetlen éjszaka alatt minden Google-szolgáltatást és -appot aktivál a Mate 30 mobilokon, amennyiben erre Amerika engedélyt ad. 

A Huawei-t a hivatalos állásfoglalás szerint azért tette tiltólistára Amerika, mert nemzetbiztonsági fenyegetést jelent. Miért venné akkor le a tiltólistáról Donald Trump a céget? 

A szakértők szerint a Huawei egyszerűen csak egy bábu Amerika és Kína kereskedelmi háborújában, amit ütőkártyaként akarnak használni az amerikai oldalon, és így jobb megállapodást kialkudni Kínával szemben. Richard Yu is osztja ezt a véleményt, szerinte ez az oka, hogy kitiltották őket abból az amerikai beszállítóláncból, amelyre csak tavaly 11 milliárd dollárt költött a Huawei. 

Az ügyvezető szerint egyébként ha maradnak is a korlátozások, Kínában akkor is nagyon népszerű lesz a Mate 30 széria, és még így is 20 millió fogyhat belőle. 

Az eddigi beszámolók alapján egyébként manuális telepítésekkel és trükközéssel elvileg futtathatóak a Google-appok a mobilokon, de mindezt a gyártó hivatalosan nem reklámozhatja, ráadásul eleve csak a haladó felhasználók szeretnek és tudnak effajta trükközésekkel foglalkozni. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.