Elon Musk szerint saját mesterséges intelligenciával foglalkozó cége, az xAI kevesebb mint öt éven belül nagyobb számítási kapacitással fog rendelkezni, mint a világ összes többi AI-szereplője együttvéve. A milliárdos ezt az X-en írta ezt egy posztra reagálva, ami a SemiAnalysis félvezetőipari kutatócsoport elemzésére is hivatkozott, amely szerint Musk új adatközpontja, a Colossus 2, komoly kihívást jelenthet a Microsoft fölénye számára.
A bejegyzésben emlegetett "Macrohard" név Musk saját ironikus elnevezése arra az elképzelésére, hogy a nulláról épít fel egy szoftvercéget, amelyet teljes egészében mesterséges intelligencia irányít. Bár az elnevezés tréfának indult, a SemiAnalysis szerint a mögötte zajló fejlesztések nagyon is valósak. Az xAI Tennessee-ben épülő adatközpontja már most 400 megawatt számítási kapacitásnál jár, és Musk célja, hogy egyetlen helyszínen 2 gigawattos teljesítményt érjen el. Ennek eléréséhez állítólag egy teljes erőművet rendelt külföldről, miközben a cég 20 milliárd dollárt próbál összegyűjteni további Nvidia GPU-k vásárlására.
Az xAI hihetetlen tempóban bővíti infrastruktúráját: első, 100 000 H200 Blackwell GPU-t tartalmazó szuperszámítógép-klaszterét mindössze 19 nap alatt állították üzembe. Musk azt állítja, hogy a következő öt évben az xAI célja 50 millió H100-egyenértékű GPU üzembe helyezése és akár havi egymilliárd dollárt is hajlandó elégetni a projekt előrehaladásáért.
A cél nagyravágyó, de sokan kétkednek abban, hogy reális-e Musk jóslata. Az olyan szereplők, mint az OpenAI, az Amazon, a Microsoft, a Google, az Oracle vagy a kínai technológiai óriások szintén hatalmas összegeket költenek AI-infrastruktúrára.
A szakértők szerint Musk valóban képes lehet arra, hogy az xAI-t a világ egyik legnagyobb AI-cégévé tegye, ám az "összes többi szereplőt együtt felülmúlni" valószínűleg túlzó állítás.