A Strava idén először fizetőfal mögé tette az egyik legkedveltebb és leginkább megosztott funkcióját, az éves Year in Sport összefoglalót. A futók, bringások és amatőr sportolók körében ikonikus, animált statisztikai visszatekintés 2016 óta minden felhasználónak elérhető volt, 2025-ben azonban már csak az évi 80 dolláros előfizetéssel rendelkező tagok nézhetik meg. A döntés komoly felháborodást váltott ki a közösségben.
Sokan nem pusztán számadatként tekintettek a Year in Sport videóra, hanem egy érzelmi lezárásként az év végén, amely megmutatta, mennyi munkát, kitartást és közösségi támogatást tettek bele a sportolásba. Több felhasználó szerint éppen ez a funkció volt az, amelyet a legtöbben megosztottak közösségi oldalakon, így a Strava számára is ingyenes reklámként működött.
A cég álláspontja szerint a változtatás összhangban van az előfizetési modell újragondolásával. A Strava kommunikációja alapján az alapfunkciók, mint az edzések feltöltése, a közösségi kapcsolódás és a kudosok továbbra is ingyenesen elérhetők maradnak, míg a személyre szabott elemzések egyre inkább a fizetős csomag részét képezik. A felhasználók egy része viszont úgy érzi, az éves összefoglaló inkább közösségi élmény, mint prémium elemzés, ezért nem indokolt az előfizetéshez kötése.
A háttérben pénzügyi megfontolások is állhatnak. A Strava felhasználói bázisa 2020 óta közel megháromszorozódott, idén már elérte az 50 millió aktív felhasználót, miközben a vállalat értéke pedig a 2 milliárd dollárt. A cégvezetés korábban nyíltan beszélt a tőzsdei megjelenés lehetőségéről is, ami még nagyobb bevételi nyomást helyezhet a szolgáltatásra. A döntés ugyanakkor újfajta törésvonalat is létrehozott a közösségen belül. Több előfizető jelezte, hogy kényelmetlennek érzi az éves eredményei megosztását, miközben barátai nem férnek hozzá a saját összefoglalójukhoz. Mások egyszerűen kapzsiságnak tartják a lépést, és úgy vélik, a Strava egyre több olyan adatért kér pénzt, amelyet maguk a felhasználók termelnek meg.
Egyelőre nem tudni, a cég enyhít-e a szabályokon, például egy korlátozott, alap Year in Sport verzió visszahozásával. Az viszont biztos, hogy az egyik legkedvesebb Strava-hagyomány idén sokak számára fizetős búcsú lett az évtől.