Hirdetés

Fontos területen lép szintet a Windows 11 widget funkciója



|

A Windows 11 legújabb kiadása felhasználóbarátabbá teszi a widgetek beállítását.

Hirdetés

A Windows 11 másfél évvel ezelőtti megjelenése természetesen csak az út kezdete volt, hiszen az elsorvasztásra ítélt Windows 10-zel ellentétben a Microsoft manapság is javában kalapálja az operációs rendszert, újabb és újabb változtatásokat eszközölve az első, nem éppen tökéletesre sikerült kiadáshoz képest.

Ennek jegyében nemrég végre bekerült a repertoárba az iPhone asztali kezelése, a következő lépésként pedig a platform egyik nagy attrakciója, a widget-funkció is felhasználóbarátabbá válik.

Hirdetés

A redmondiak a napokban elérhetővé vált 25352-es Insider Preview Build hivatalos beharangozójában hívták fel rá a figyelmet, hogy lecserélték az eddigi, meglehetősen puritán widgetválasztó menüt. Ez a jelenlegi formájában csak egy szöveges lista, az új felület viszont már előnézetet is kínál a widgetekhez, így végre láthatjuk, hogy mit készülünk kitűzni az erre szolgáló felületre.

Itt azonban még nem érnek véget az újdonságok: a Microsoft lehetővé tette, hogy a fejlesztők egy olyan linkkel (deep linking) lássák el a widgeteket, amelyek közvetlenül a kiválasztási menübe vezetnek, a bal alsó sarokban pedig egy gombot is kaptunk, amelyre kattintva további kártyákat kereshetünk a Microsoft Store-ban.

A frissítés egyelőre csak a Dev és a Canary csatornákon érhető el, így legjobb esetben néhány hétbe, vagy legfeljebb néhány hónapba telhet, mire a Windows 11 nyilvános kiadásába is utat talál.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.