A memóriaválság közepén nem könnyíti meg a piac helyzetet, hogy még az Nvidia GeForce RTX 5090-es kártyák is 2 GB-os GDDR 7-es modulokkal érkeznek. A 3 GB-os chipek nem terjedtek el igazán a magas árazásuk miatt, de a memóriaköltségek nagy általánosságban minden téren problémákat okoznak.
A napokban felbukkant a Weibón egy ismert szivárogtató, Golden Pig Upgrade, aki szerint a gyártók ezt a 4 GB-os és 6 GB-os GDDR 7-es lapkákkal tervezik megoldani.
Elmondása szerint 2027-ben vagy 2028-ban állhatnak át a sorok az új megoldásra, ami sokkal hatékonyabbá tehetné a videókártyák összeállítását. Egy 128-bites memóriabusszal dolgozó lap például 4 GB-os csomagokra építve képes lenne 16 GB-ot kiszolgálni, míg a 6 GB-os moduloknál ez 24-ig mehetne. A 256 bites kiépítéseknél pedig egészen 48-ig ugorhatna.
Ez persze visszafelé is igaz, mert a kisebb memóriakapacitással kínált kártyákat kevesebb modullal, hatékonyabban lehetne leszállítani. Ha a 4 GB-os chipek gyártását sikerülne megfelelő módon felskálázni, akkor ez azt jelentené, hogy egy 8 GB-os videókártyát (aminek mondjuk már nem kellene léteznie, de mégis) olcsóbb lenne összeállítani, mint most.
Ugyan az ipar nagy játékosai még nem erősítettek meg ebből semmit, de a közelmúlt pletykái (miszerint az Nvidia és az AMD 2028-ra tolhatta az újgenerációs hardvereit) egybecsengenek a GDDR 7 gyártási struktúrájának változásaival.
Forrás: Techpowerup