A generatív eszköztáraknak megvannak a maguk hasznos funkciói, ezt pedig kár is lenne letagadni. Ugyan a nagy cégek nem ezekbe lapátolják a pénzt, néha így is befutnak olyan apróságok, mint a "Circle to Search", azaz a bekarikázós keresés. Ha az androidos készülékünkön megkérjük a Geminit, vagy lenyomva tartjuk a navigációs csíkot, akkor az ujjunkkal bekarikázva egy elemet rákereshetünk minden azzal kapcsolatos infóra.
Ennek hamarosan nagyon hasznos biztonsági oldala is lesz. A Circle to Search ugyanis használható lesz csalók által küldött üzenetek és levelek felismerésére is. Ha érkezik egy gyanús értesítő egy csomaggal kapcsolatban, és azt kéri a feladó, hogy fizessünk az átvételért, akkor a Gemini segíthet megmondani, hogy át akarnak-e verni minket vagy sem.
A funkciót a Google lassan, régiónként fogja valószínűleg kigurítani, így ne lepődjön meg senki, ha most még nem működik a dolog. Ettől függetlenül ez nagy segítség lehet azoknak, akik nem feltétlenül tudják kiszúrni maguktól az átverési kísérleteket. Nyilván a Gemini sem tudja megmondani 100 százalékos pontossággal, ha veszélyben vagyunk, de mankónak nem lesz utolsó, ha nincs kihez fordulnunk.
Ami a fejlesztőket illeti, ők még több biztonsági eszközt ígérnek. Elmondásuk szerint a jövőben a Gemini képes lesz felismerni a káros QR kódokat, hamis weboldalakat, és csalóktól származó fizetési kérelmeket is.