Hirdetés

Koronavírus-aloldalt indított a Google



|

Egyelőre még kevés az elérhető tartalom, és főleg az Egyesült Államokra koncentrál, de az ígéretek szerint folyamatosan bővül.

Hirdetés

Lassacskán egyre több internetes szolgáltató ismeri fel, hogy nagy szerepe van a tájékoztatásban a koronavírussal kapcsolatban, hiszen a lakosság egy része erősen szemellenzős módon fogyaszt híreket az interneten, tehát "az arcukba kell tolni" a legfontosabb információkat. Ezért indít többek között a Facebook is a hírfolyam tetején egy információs dobozt, de a Google is jó ideje ígérte, hogy lesz egy összefoglaló infó-oldala. Ez utóbbi most indult el, de még kissé vérszegény tartalommal.

Hirdetés

A google.com/covid19 címen elérhető aloldalra mutató linket egyelőre csak az Egyesült Államokban élők látják a Google kereső főoldalán, bár a közvetlen címen bárki meg tudja nyitni. Viszont rögtön látszik, hogy csak angolul érhető el, és több szolgáltatása is csak amerikaiaknak ér valamit. A regionális infókért kutakodó legördülő menüben csak amerikai államok szerepelnek, és az oldalsó menüből elérhető további oldalakon található tartalmak egy része is irreleváns a világ többi részéről keresgélők számára.

A Google erről annyit jelzett vissza, hogy fokozatosan építik fel a szolgáltatást, és érkeznek a különféle frissítések is folyamatosan. Első körben a spanyol nyelvet adják hozzá opcióként (de ez is főleg amerikai vonatkozású, hiszen a latino a legnagyobb arányú kisebbség az Államokban).

Azért akad néhány világszerte is hasznos tartalom, így a megelőzési és biztonsági tippek között videós formában beszélnek a védekezés módszereiről, külön kitérve az idősebbek kérdéskörére és az otthoni izolációra. Az pedig inkább csak érdekes adalék, hogy a Google saját keresési statisztikái alapján azt is megmutatja, melyik országban milyen gyakran keresnek a koronavírussal kapcsolatos kifejezésekre, és melyek azok. A témakör egyébként a spanyol Google-használók körében a "legnépszerűbb", de Magyarország is elöl áll, jelenleg az ötödik.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.