Hirdetés

Hivatalosan is búcsúzunk az iPhone X-től



|

Az Apple az iPhone X-et és a 2018-as MacBook Prót is felvette az elavult termékek listájára.

Hirdetés

Lezárult az iPhone történetének egyik legfontosabb fejezete, ugyanis az Apple frissített támogatási oldalán már a világszerte elavult termékek között szerepel az iPhone X és sajnos ugyanerre a listára került a 2018-as, 15 hüvelykes MacBook Pro is.

Az elavult státusz gyakorlatilag annyit jelent, hogy az Apple megszünteti a készülékek hardveres szervizelését, hivatalos partnerei pedig nem rendelhetnek hozzájuk cserealkatrészeket. Ez nem teszi lehetetlenné a független javítást, de minden Apple-tulajdonos tudja, hogy mivel jár egy utángyártott, felújított vagy más készülékekből kibontott alkatrész.

Hirdetés

Az Apple azokat a termékeket nevezi réginek, vagyis "vintage" modellnek, amelyek forgalmazását több mint öt, de kevesebb mint hét éve fejezte be és ezután kerülnek át az elavult kategóriába. 

A Macbookoknál létezik egy kivétel, mert bizonyos modelleknél az értékesítés befejezése után legfeljebb tíz évig továbbra is vállal javítást, de akkor is csak akkumulátorcserét. Ez azonban az alkatrészek elérhetőségétől függ, ezért a 2018-as MacBook Pro tulajdonosainak sem garantált a hivatalos javítás lehetősége.

A 2017-ben bemutatott iPhone X az Apple telefonjainak tizedik évfordulójára készült, és alapjaiban alakította át a sorozatot. Ezzel a modellel tűnt el először a Home gomb a csúcskategóriás iPhone-ról, megjelent a Face ID, az OLED-kijelző és a kis sziget, az előlapot pedig szinte teljesen elfoglalta a képernyő. 

A működő iPhone X-eket és MacBook Prókat természetesen nem kell azonnal lecserélni, de mostantól sajnos különösen fontos lesz rendszeresen biztonsági mentést készíteni, ellenőrizni az akkumulátor állapotát, és számolni azzal, hogy egy komolyabb meghibásodás már valójában gazdasági totálkárnak minősül.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.