Úgy tűnik, az Apple hosszú évek várakozása után végre meglépi azt a technológiai ugrást, amire a MacBook Pro rajongói régóta számítanak. A dél-koreai The Elec értesülései szerint 2026 utolsó negyedévében érkezhetnek az első olyan modellek, amelyek már OLED kijelzővel kerülnek a boltok polcaira. A lap információi alapján a panelek tömeggyártása májusban indulhat el, és az év végéig nagyjából kétmillió darabot szállíthat le az Apple számára a Samsung Display, amely jelenleg a projekt első számú beszállítójaként szerepel.
A gyártási lánc állítólag már nagyban készül az új gépekre: a kijelzők a harmadik negyedévtől kerülhetnek a Foxconnhoz, ahol megkezdődik a végső összeszerelés. A hírek szerint ugyanakkor még nem minden részlet végleges, az Apple több alkatrész kialakításán is változtat, hogy a költségeket kordában tartsa. Ez nem meglepő, hiszen az OLED technológia bevezetése a laptopok világában jóval drágább és bonyolultabb folyamat, mint az iPhone-ok vagy az iPadek esetében volt.
Érdekesség, hogy a kínai BOE is szeretne beszállni a kijelzők gyártásába, ám a források szerint idén kizárólag a Samsung paneljeivel szerelt modellek kerülhetnek forgalomba. A várható megjelenési időszak október és december közé esik, ami beleillik az Apple hagyományos őszi hardveres menetrendjébe.
Az új MacBook Pro nem csupán a kijelző terén hozhat változást. A pletykák alapján 14 és 16 hüvelykes méretben érkezik majd, az M6-os chipcsaládra építve, és ez lehet az első teljes dizájnfrissítés a 2021-es generáció óta. Az OLED technológia mélyebb feketéket, élénkebb színeket és alacsonyabb fogyasztást ígér, ami különösen a kreatív szakemberek és a tartalomgyártók számára jelenthet komoly előrelépést.
Ha a jelentés helytálló, akkor az Apple végre utolérheti a prémium Windows laptopok egy részét, ahol az OLED már évek óta jelen van. A kérdés inkább az, hogy mindez mennyivel dobja meg a MacBook Pro amúgy sem szerény árát, és mennyire tudja a cég a technológiai előnyöket valódi felhasználói élménnyé formálni.
Az biztos, hogy a következő ősz az utóbbi évek egyik legizgalmasabb Mac-frissítését hozhatja.