Hirdetés

Így jelentette be 15 évvel ezelőtt Steve Jobs az első iPhone-t



|

2007. január 9-én került sor arra az előadásra, mely örökre megváltoztatta, ahogy a mobilokról gondolkodunk.

Hirdetés

Steve Jobs nevéhez kötődik néhány forradalmi ötlet, amivel az egész piacot átalakította - nem az iPhone volt az első okostelefon és nem az iPad az első táblagép, de ezek mutatták meg, hogyan kell jól csinálni, ezek adtak ihletet az androidos készülékeknek is. Tizenöt évvel ezelőtt még nem gondoltuk, hogy mobiljaink egyszer annyira sokat fognak tudni, hogy kiváltják a PC-k számos funkcióját, és nem tudhatjuk, az iPhone nélkül mikor jutunk el idáig.

Hirdetés

2007. január 9-én, a San Franciscóban tartott Macworld Conference-en Steve Jobs bemutatta az első iPhone-t, amit úgy írt le, mint egy hívások indítására és fogadására, valamint az internet böngészésére képes érintőkijelzős iPodot. Kiválóan vezette fel a készüléket, érdemes megnézni magát az előadást, ha annak idején kimaradt - már csak azért is, mert megmosolyogtató a 480x320-as felbontás, a 3,5"-es érintőkijelző, a 2MP-es hátlapi kamera, és a 3G hiánya, amit aztán a kiválóan elnevezett iPhone 3G-vel pótoltak.

Az Apple-t immár több mint tíz éve Tim Cook vezeti, arról, hogy milyen volt ez az évtized a cégnek, ebben a cikkben írtunk.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.