Hirdetés

Így képzeli el egy MI az emberi evolúciót



|

Félelmetes jövőt vízionál az emberiség számára az MI.

Hirdetés

Az elmúlt időszakban elképesztő népszerűségnek örvendenek a különféle mesterséges intelligenciák, amik akár egy rövid leírás alapján is képesek szinte bármilyen ötletet vizuális formában megjeleníteni. Ezek közül az egyik legnépszerűbb, a DALL-E nemrégiben mindenki számára elérhetővé vált, a technológia azonban itt nem ált meg, már jóval komplexebb feladatokat is képesek megoldani az algoritmusok.

Persze nem csak grafikus mesterséges intelligenciák léteznek, vannak olyanok is, amik szimplán lexikális tudásanyagot használva elevenítenek meg sok ideje elhunyt személyeket, például az Apple legendás vezetőjét, aki így Joe Rogan elképzelt podcastjének vendége volt.

Hirdetés

Most egy újabb anyaggal szolgál számunkra egy mesterséges intelligencia, ami Fabio Comparelli kezei alatt alkotott. A művész azzal bízta meg az algoritmust, hogy ábrázolja az emberi faj evolúcióját a kezdetektől a távoli jövőig. Az eredmény először szép, aztán meghökkentő, végül pedig kifejezetten ijesztőbe fordul.

A végén már tulajdonképpen nem is tudjuk, hogy mik láthatók, csak az biztos, hogy az MI szerint az ember teljesen elveszti lényének mivoltát, először robottá, majd azonosíthatatlan alakokká változunk majd. Erre azért kevés az esély, és az algoritmus feltehetően a neten fellelhető információkból dolgozott, az emberiség pedig régóta hasonló jövőt képzel el magának. Ha felkeltettük az érdeklődésedet a művész egyéb munkáival kapcsolatban, ide kattintva jobban elmerülhetsz bennük.

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.