Az amerikai közvéleményt továbbra is a Jeffrey Epstein ügy és az összegyűjtött iratok nyilvánosságra hozása tartja lázban, de mi értelemszerűen nem sokat foglalkoztunk vele, hiszen kevés technológiai vagy éppen tudomány kérdés merült fel a téma kapcsán.
Bár az a része kifejezetten izgalmas, hogy milyen technológiákkal oldják meg az internet lakói, hogy a nyilvánosságra hozott, de sok helyen kitakart dokumentumokból kihámozzák az eltitkolni tervezett információkat. A kiadott képek és videók között viszont volt egy, ami egy Epsteinhez köthető laptop hátuljáról készült és amin látható az aktivációs kód is.
Természetesen ezt szinte azonnal észrevették a szemfüles Reddit-felhasználók és valaki ki is próbálta, hogy az ott olvasható Windows 7 Home Premium aktivációs kulcs működik-e a valóságban. Nyilván működik.
You can activate Windows with Epstein’s product key
byu/KiddieSpread inLinusTechTips
Akkoriban a Microsoft még nem vette olyan véresen komolyan ezt a dolgot, vagy legalábbis nem volt annyira ügyes benne, úgyhogy gyakran előfordult, hogy egy kulccsal több Windowst is aktiválni lehetett. Ez elsősorban a Windows XP érájában volt igazán hangsúlyos, de úgy látszik, hogy a 7-es sem állt a helyzet magaslatán.