Amikor még ott tartunk, hogy a Power Rangersnek öltözött edzőrobotok nem tudnak megemelni egy súlyzót, akkor kétségek merülnek fel bennünk a Kaiwa Technology új találmánya kapcsán. A 2025-ös World Robot Conference egyik előadója ugyanis előállt egy olyan tervel, melynek nyomán robotokkal oldanák meg a szülés nehézségeit.
A koncepció az lenne, hogy az androidok egy mesterséges méhet kapnak, ahol mesterséges folyadékban egy csövön keresztül táplálnák a magzatot, ezzel megkímélve az emberiséget a terhességgel járó kihívásoktól. A cég elnöke, Dr. Zhang Qifent elmondása szerint a technológia központi része már "kidolgozásra került" és szerinte a prototípus már jövőre elkészülhet.
Azon felül, hogy egy ilyen találmány azonnal etikai, morális és tudományos kérdések tucatjait veti fel, az orvosoknak kétségeik támadtak a módszer alapvetéseivel kapcsolatban is. A jelenlévő orvostechnikai szakembereket nagyon érdekelte volna, hogy például miként tervezik életben tartani a magzatot a fejlődési szakasz korai részeiben, vagy mi a terv a megtermékenyítésre, átültetésre és egyéb apróságokra. Ezekre persze nem kaptak választ.
Valószínűleg mindenki szívesen megszabadítaná a nőket a gyermekvállalás ezen részének terheitől, de a technológiai fejlettségünk ezen szintjén több itt a kérdés, mint a válasz.