A magyar közmédia címében (a hirado.hu-n megjelent cikk címét egyébként már frissítették, az eredeti verzió itt nézhető vissza) és több hírcsatorna gyors összefoglalóiban az a vád jelent meg, miszerint "rendkívül rákkeltők a koronavírus-vakcinák". Ez a megfogalmazás erős és ijesztő, ám kis utánajárással hamar kiderül, maga az ezen cikkekben emlegetett koreai kutatás nem állít ilyesmit, és a szakmai reakciók is egybehangzóan leszögezik, hogy a közvetlen következtetés téves. A koreai vizsgálat valóban nagy mintán nézte végig a beoltottak és be nem oltottak rákdiagnózisainak előfordulását, és bizonyos rákfajtákban rövidtávon emelkedett relatív arányt találtak, de a szerzők maguk is világosan leírták, hogy ez korreláció, nem bizonyított oksági kapcsolat.
Először is fontos megérteni a kutatás természetét. A vizsgálat egy népességalapú megfigyelés volt, amely statisztikai módszerekkel hasonlította össze a beoltottak és nem beoltottak rákdiagnózis-eseményeit egy év távlatában. Az ilyen jellegű epidemiológiai elemzések képesek veszélyes vagy figyelemre méltó összefüggéseket feltárni, de önmagukban nem igazolják, hogy az egyik esemény okozta volna a másikat, erre kontrollált kísérletek, mechanisztikus vizsgálatok és időbeli/biológiai oksági bizonyítékok kellenek. A koreai szerzők ezt maguk is kiemelték: eredményeik nem állapítanak meg ok-okozati kapcsolatot.
Másodszor, mi magyarázza az oltottaknál látszólag gyakoribb rákdiagnózisokat? A legegyszerűbb és legvalószínűbb magyarázat a felismerési és szűrési torzítás. Azok az emberek, akik hajlandóak beoltatni magukat, általában aktívabban vesznek részt egészségügyi szűréseken és orvosi ellenőrzéseken is. Ha többet járnak szűrésre, akkor arányaiban több rejtett daganatot találhatnak meg náluk korai stádiumban, ez önmagában emeli a diagnosztizált esetek számát anélkül, hogy valódi megbetegedés-kockázat növekedés történt volna. Több szakértő és tényellenőrző kutató már rámutatott arra is, hogy a kutatás rövid, egyéves időtávja miatt nem illik belőle hosszú távú karcinogén hatásra következtetni: a klasszikus rákkeltők hatása évtizedes skálán mutatkozik meg, nem "másnap".
Harmadszor pedig érdemes kitérni a média-visszhangra és a félreértelmezésre. A vizsgálat körüli angol nyelvű bulvársajtó-cikkek egy része a statisztikai eredmények leegyszerűsítésével, félreértelmezésével élénk, pánikkeltő címeket gyártott, később néhány forrás módosította vagy pontosította a címet-szöveget, miután szakértők jelezték a félrevezető olvasatot. A magyar hírportálok egy része e pontosításokat nem ültette át a saját anyagába, így a közönséghez egy erősebb, hibás következtetés jutott el.
Mit érdemes tehát leszűrni mindebből? Egyetlen nagymintás megfigyelés önmagában soha nem elég arra, hogy egy oltást rákkeltőnek nevezzünk. Komoly tudományos konszenzusnak, mechanisztikus bizonyítékoknak és ismételt, különböző módszerekkel nyert eredményeknek kell összegyűlniük ahhoz, hogy ilyen súlyos állítást elfogadjunk. Addig is a hiteles források és a tényellenőrző szervezetek tanácsát érdemes követni: ha valaki aggódik az oltások vagy bármilyen gyógyszer mellékhatásai miatt, konzultáljon kezelőorvosával, és ne döntsön kizárólag pánikkeltő cikkek alapján.
Végezetül a közegészségügyi kommunikáció felelőssége óriási. Ha egy tanulmány korrelációs eredményt közöl, közérthetően kell elmagyarázni, mit jelent ez a gyakorlatban, és el kell kerülni a sarkos, oksági állításokat. Az olvasóknak joga van a pontos, árnyalt tájékoztatáshoz, különösen olyan kérdésekben, amelyek életet és egészséget érintenek.
