Komoly áremelést hozhat az iPhone 18-generáció, és ennek egyik legfontosabb oka a memória árának brutális emelkedése. A TrendForce friss elemzése szerint a 256 GB-os iPhone 18 Pro memóriaköltsége 2026 harmadik negyedévében közel 400 százalékkal lehet magasabb, mint egy évvel korábban. Az Apple ugyan más alkatrészeknél próbált kedvezőbb árakat kialkudni beszállítóitól, ez azonban várhatóan nem lesz elég a különbség ellensúlyozására.
A memóriaárak 2025 második fele óta meredeken emelkednek. Tavaly még az alkatrészköltség körülbelül 10 százalékát tette ki a memória egy 256 GB-os Pro modellnél, idén ez az arány már nagyjából 34 százalékra nőhet, 2027 első felében pedig a 40 százalékot is meghaladhatja. A TrendForce korábbi becslése szerint emiatt az iPhone 18 Pro teljes alkatrészköltsége körülbelül 38 százalékkal emelkedhet az előző generációhoz képest.
Az Apple várhatóan nem hárítja át a teljes pluszköltséget a vásárlókra. A TrendForce szerint az új iPhone-ok 10-20 százalékkal drágulhatnak, miközben a vállalat a saját árréséből is engedhet, hogy ne essen vissza túlságosan a kereslet. Más becslések alapján az iPhone 18 Pro amerikai indulóára nagyjából 100 dollárral emelkedhet, bár a végleges árakat természetesen csak az Apple bejelentése után ismerjük meg.
Még keményebb árcédula várhat az Apple első hajlítható telefonjára. A TrendForce egyelőre iPhone 18 Fold néven hivatkozik a modellre, míg más pletykák iPhone Ultraként emlegetik. Az elemzőcég szerint az alapváltozat 2099-2299 dollár körül indulhat, a legdrágább konfiguráció pedig 3000 dollár fölé is kerülhet.
A magasabb gyártási költségek miatt az Apple számára egyre fontosabbá válhatnak a hardveren kívüli bevételek is. A TrendForce szerint a vállalat hosszabb távon az Apple Intelligence-hez kapcsolódó felhőszolgáltatásokra és egyéb előfizetésekre támaszkodhat erősebben, hogy részben ellensúlyozza a dráguló alkatrészek miatt szűkülő hardveres árrést.