Hirdetés

Kuponnal kárpótolja vásárlóit az eMAG



|

A Gazdasági Versenyhivatal döntése következtében 4 milliárd forint összegű jóvátételt is kell fizetnie az online áruháznak.

Hirdetés

200 millió forintos bírság, valamint 4 milliárd forint összegű jóvátétel megfizetésére kötelezte a Gazdasági Versenyhivatal az eMAG üzemeltetőit, miután 2014 júliusáig visszamenőleg vizsgálták a webáruház akciózási gyakorlatát. A GVH szerint tartósan tisztességtelen magatartást tanúsított a cég az azóta lefutott több száz kampány során, hiányoztak azok a belső szabályok, amelyekkel garantálható lett volna, hogy az eredeti árként feltüntetett összeg valóban egy korábbi, tartósan érvényes árat tükrözzön.

Az eMAG bejelentette, hogy kifizeti a bírságot, tovább mindenki, aki az elmúlt 12 hónapban vásárolt, bruttó 3 ezer forint értékű, 10 ezer forintos vásárlási összeg felett felhasználható kupont kap, és a hazai kis- és középvállalkozások online értékesítési tevékenységét több mint 4 milliárd forint értékű programmal segíti; 2,88 milliárd forint értékben vállalja, hogy jutalékcsökkentéssel, oktatással, hirdetési felülettel és logisztikai szolgáltatásokkal támogatják partnereit.

Hirdetés

Bár a cég megjegyezte, hogy a Black Friday akciók során mind árazás, mind készletezés tekintetében körültekintően járt el, és nem volt megtévesztő, az eljárás mindenki számára kielégítő leárazása érdekében vállalta, hogy a továbbiakban az adott termékekre vonatkozó árengedmény mértékének megállapítása során a promóciót megelőző 30 nap legalacsonyabb árát veszi alapul.

A kupont mindenki az eMAG-os fiókjában találja meg, 6 hónapig lesz érvényes. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.