Sajnos rendszeresen vagyunk kénytelenek hírt adni borzalmas mértékű leépítésekről, mind a tech, mind a játékiparból. Az elmúlt évek nem kegyelmeztek egyik oldalnak sem és a kasza csak most készül igazán beindulni, ahogy előbbi egyre több pénzt pakolna az AI kosárba, persze jelentős szolgáltatásoldali bevételek nélkül. A Meta például 8000 alkalmazottól szabadul meg épp, hogy ellensúlyozza a generatív befektetését, miközben 7000 embert mesterséges intelligenciával kapcsolatos feladatokra állítana rá.
Az ipar egészében havi (az április kivételével) több mint 20 000 embertől szabadultak meg 2026-ban, ezekről pedig TrueUp rakott össze egy csinos, de borzalmasan szomorú grafikont. A márciusi hónap kifejezetten siralmas volt.
A Meta fő célja alapvetően az lenne, hogy visszafogja a költekezését amennyire csak lehet, mert 100 milliárdot akar befektetni AI adatközpontokba és az azokkal kapcsolatos hardverekbe 2026-ban. A PayPal célja nem ennyire egyértelmű, de náluk az sem világos, hogy mennyi embertől szabadultak meg. A Wall Street Journal jelentése szerint a Metához hasonlóan ők is a munkaerejük 20%-ától búcsúztak, ami a jelenlegi adatok alapján úgy 4 760 embert jelentene.
A TrueUp szerint ugyanakkor még messze van a 2026-os vérengzés vége. Az ipar egésze (a játékos oldallal együtt) várhatóan 370 000 dolgozót fog kiköpni magából, ami jelentősen magasabb szám, mint amit a szektor 2025-ben és 2024-ben tapasztalt. Legutóbb 2023-ban volt ennél magasabb a szám, akkor 430 000 embert rúgtak ki.