Hirdetés

Még a YouTube sem szeretne 2020-ra emlékezni



|

A videómegosztó 2010 óta minden évben készített egy YouTube Rewind videót az adott év emlékezetes pillanataiból, ez a hagyomány azonban idén megszakad.

Hirdetés

2020 egészen biztosan fontos évként kerül be az emberiség történetébe, hiszen a koronavírus valószínűleg olyan folyamatokat indított el, melyeknek kimenetelét egyelőre megjósolni sem tudjuk pontosan. A YouTube úgy döntött, hogy a szomorú események miatt idén kivételesen nem készíti el hagyományos évösszegző videóját. 

A YouTube Rewind tíz esztendeje, minden év végén megjelent, és bemutatta, hogy mik voltak a videómegosztó legújabb trendjei, legnézettebb videói, legnépszerűbb előadói. A cég azonban az idei év nehézségeire hivatkozva szakít a hagyománnyal és inkább nem készítik el a 2020-as verziót.

Hirdetés

 Közleményükben ez olvasható:

"2020 más volt, és nem szeretnénk úgy tenni, mintha nem így lett volna. Tehát ebben az éveben szünetet tartunk a Rewindban. Tudjuk, hogy rengeteg jó dolog történt 2020-ban, melyeket ti alkottatok. Segítettetek az embereknek talpra állni, megbirkózni a nehézségekkel, és megnevettétek őket. Egy igazán nehéz évet tettetek sokkal jobbá."

Az elmúlt két évben egyébként kifejezetten népszerűtlenek voltak a YouTube által előállított összegző videók, a 2018-as Rewind például megjelenésekor a videomegosztó legtöbbet dislike-olt videója lett.

Ennek ellenére a bejegyzés alatt többen adtak hangot annak, hogy idén is szívesen látnának egy ilyen összefoglalót, hiszen az lenne az igazi elismerés a tartalomgyártók felé a cég részéről. 

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.