Hirdetés

Még mindig az van, hogy a Microsoft Edge senkit sem érdekel?



|

Változnak az idők: a redmondiak pezsgőt bonthatnak, a Chromium határozottan jót tett a böngészőjük vonzerejének.

Hirdetés

A Microsoft hiába igyekezett, a 2015-ben kiadott Edge nem igazán tudott túlnőni a böngészők versenyében csúnyán lemaradó Internet Explorer árnyékán, ezért tavaly nyomtak egy resetet, és teljes egészében a nyílt forráskódú Chromiumra helyezték át a szoftvert.

A drasztikus lépés hamar kifizetődőnek bizonyult, az új böngésző népszerűsége ugyanis mindössze néhány hónap alatt lenyomta a veterán Firefoxét, s ezzel elfoglalta a második helyet a hatalmas előnnyel bíró Google Chrome mögött. A márciusi eredményeket elnézve pedig azóta sem kopott meg az Edge fénye.

Hirdetés

Ezúttal a StatCounter szolgált beszédes adatokkal, melyek szerint a Windows alapértelmezett böngészője az elmúlt hónapok során is gyorsabban gyűjtött új felhasználókat, mint a Firefox, 1 éves viszonylatban pedig 1308%-kal ugrott meg a részesedése az asztali böngészők piacán. A látványos értékbe persze az is belejátszott, hogy az Edge új szereplő, így volt hová növekednie: 2020. márciusában még csak 0,57%-on állt.

A Microsoft Edge és a Firefox népszerűségének változása. Forrás: StatCounter

Ami magát ranglistát illeti, a teljes torta 67,09%-ával továbbra is a Chrome uralja a mezőnyt, a második helyen jelenleg az Apple Safarija áll 10,13%-kal, míg az Edge 8,04%-kal harmadik a 7,97%-ot birtokló Firefox előtt. A StatCounter szerint ugyanakkor ha csak a Windowst nézzük, az Edge stabil második (hiszen itt nincs Safari). Eközben a biztonságra kiemelt hangsúlyt fektető Firefox népszerűsége szép lassan halványodik, a tavaly márciusi 9,25%-os részesedéséből egy év alatt 1,3%-ot veszítve.

A Microsoft pedig a jelek szerint továbbra sem kíméli majd legközelebbi vetélytársát, hiszen a közelmúltban több ígéretes fejlesztést is bejelentettek: ilyen például Google-lel folytatott közös projekt a legégetőbb kompatibilitási problémák orvoslására, vagy az automatikusan elinduló videós hirdetések blokkolása.   

Hirdetés

Úgy tűnik, AdBlockert használsz, amivel megakadályozod a reklámok megjelenítését. Amennyiben szeretnéd támogatni a munkánkat, kérjük add hozzá az oldalt a kivételek listájához, vagy támogass minket közvetlenül! További információért kattints!

Engedélyezi, hogy a https://www.pcwplus.hu értesítéseket küldjön Önnek a kiemelt hírekről? Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.